Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 3. szám - Bán Péter: A Kalocsai Érseki Gazdasági Levéltár iratainak rendszere / 39–43. o.

mutatókötetei 1863-tól állnak rendelkezésünkre; azonban ezek a pénzügyiszámviteli szerveknél szokásos módon önmagukban nem túl nagy históriai értékűek, mint ahogy szorosan vett iktatott levelezésük sem. Annál többet érnek — az 1760-as esztendőktől több-kevesebb folyamatossággal meglevő — érseki udvartartási, a 19. században immár rendszeres összesített és kerületi állat-, illetve terményszámadások, a mindezekre reagáló számvevői észrevételek (difficultates) és viszontválaszok (replicae). Külön figyelmet érdemelnek az érseki székváltások alkalmával íelvett átfogó uradalmi és kastélyleltárak, valamint bizonyos alapítványi elszámolások, bár kérdéses hogy ezeket a számvevőségi fond állagai közé illik-e besorolni. Ezekután bevallhatom: bajban voltam a bérleti szerződések hovatételével; akár a malmok, kocsmák stb. bérbeadásáról volt szó, nem tudtam, hogy menynyire illik a számvevőség vagy a díjbeszedő főpénztár fondjába. Végül is önálló egységet alakítottam ki irataikból, ti. a dualizmus korától (még ha a legelsők 18. századiak is) ezen ügyek külön kezelését kétség nélkül igazolják a haszonbérletek évről évre vezetett önálló nyilvántartási kötetei. Puszta merev logikával tettem be a bérleményi ügyek után az 1900-as évek adásvételi szerződéseit. Az uradalmi főpénztár iktatott iratai a rendezés legutolsó fázisában bukkantak elő. A jelek szerint önmagukban nem képviselnek nagy forrásértéket, csak azokkal a főkönyvekkel és melléknaplókkal együtt, amelyek 1890-től vannak meg rendszeresen. Ebbe a fondba soroltam az uradalmi alkalmazottak fizetési jegyzékeit (korábbi nevükön: zsoldkönyveiket), nyugdíjügyi irataikat, végezetül az ún. állandó jövedelmi kimutatásokat. A főpénztárhoz befutott számlák csak a 19. századra nézve képviselnek komoly terjedelmet, egy-egy esetben sajátos történeti értéket.

3 Provizórikus jelleggel önálló egységként kezelem az ún. érseki törzsvagyon iratanyagát. Végső rendszerbe állítása a következő évek feladata lesz. A mérnöki hivatal Bauamt néven már az 1760-as évektől létezett, ám iktatott iratai és tervrajzai csak egy századdal későbbről követhetők évi rendszerességgel. Nagy kérdés: hol lappanganak a korábbi dokumentációk? Az iktatott anyagon kívül külön állagot képeztem egyes meghatározott építési ügyek, épületleltárak, számadások és költségvetések, külön kezelt tervrajzok és végül az épületbiztosítások irategyütteseiből. Az erdőgazdaság a kalocsai érseki uradalmak egyik meghatározó ágazata volt: a jobbágyfelszabadítás utáni 17 000 kat. hold erdejéből elég talán Gemencet kiemelni példaként. Szerencsére az erdőinspektor, ill. a későbbi erdőhivatal forrásanyaga az, amely a legkevesebb pusztulás, illetve szétszóródás nyomait viseli. Az erdőinspektor szuverén iratkezelése 1836-tól rekonstruálható (1848-tól önálló iktató-mutatókkal), de speciális számadásainak egyes darabjai már 1777-től megvannak. A ratio-k sok mindent tartalmaznak: erdei kártételeket, földesúri jogok áthágásait, illetve paraszti erdőhasználati, legeltetési kérelmeket. A kapitalista korral megjelennek a szabványos erdőüzemtervek, üzemvizsgálási iratok, fahasználati és -vágási kimutatások, árjegyzékek, vadászati iratok. Érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy az Alsó Duna-völgy ártéri erdészete aligha kutatható elmélyülten a Kalocsai Érseki Gazdasági Levéltár kikapcsolásával. „Terra incognita" minden levéltárban akad. A hiányokat eddig sem takargattam, de szakmai szempontból leginkább az ügyvédi-ügyészi hivatal irategyüttese nem tekinthető feltártnak. A korabeli segédletek szépen megvannak 1828 és 1883 között, nagyjából ugyanezen időszakból az iktatott — de az éven belüli számrendet csak olykor követő —• akták is, utána viszont döbbenetes űr következik, holott az intézmény 1945-ig funkcionált. A hiányérzet annak alap41