Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 1. szám - Hajdu Lajos: A szabad királyi városok büntetőbíráskodása Magyarországon Mária Terézia uralkodásának utolsó évtizedében / 23–40. o.

— vádolt és rendszerint el is marasztalt személyek száma.

1 A Szeged városi büntetőbíráskodás 1757—1772 közötti adatait tartalmazó kimutatás érdekes — és a korszakra is jellemző — módon készült el és került fel a helytartótanácshoz. A magyarországi közigazgatás legfőbb irányítótestülete ugyanis rendszeresen kifogásolta, hogy a város ismételten adós maradt a büntető-perkivonatok felterjesztésével, végül a magisztrátus — megunva az állandóan leküldött „komoly figyelmeztetés"-eket — utasította nótáriusát, hogy az ülésjegyzőkönyvek alapján készítse el 1757-től (!) kezdve a kért kivonatokat. A jegyző eleget is tett a feladatnak, munkája eredménye a megjelölt levéltári állagban tanulmányozható „könyv", amely 1702 személy (1323 férfi és 379 nő) büntetőügyének főbb adatait tartalmazza. A protokollumok azonban — főleg a régebbiek — nem mindig tüntetik fel a szükséges adatokat (e „könyv" felterjesztésekor a magisztrátus a régi jegyző hanyagságával mentegette mulasztását): 1759. július 28-án történetesen Oláh János birkák ellopásának vádjával állott a magisztrátus elé, de hogy ügyében milyen ítélet született, az „a jegyzőkönyvből nem derül ki" (ex prothocollo non apparet") — hangsúlyozza az 1775-ös összegezés. Előfordulhatott az is, hogy a jegyzőkönyvbe esetleg be se írták a valamilyen ítélkezési napon meghozott bünteítőbírói döntéseket? Elő. Ez azonban véleményem szerint semmit nem változtat azon megállapítás helytállóságán, hogy e 16 esztendő alatt Szegeden sokszorosára növekedett a jogi normákkal, „parantsolatokkal" összeütközésbe került személyek száma. Hasonló fejlődést mutatnak (lásd a 2. sz. táblázatot) a korszak rabtabellái alapján készült összesítések is: a XVIII. sz. hetvenes éveinek első felében a szűkebb értelemben vett (Horvátország, Szlavónia, a Bánát, valamint Erdély nélküli) Magyarország szabad királyi városaiban élt a lakosság 6—6,5%-a, ennek ellenére az ilyen városok őrizetében levő befogottak és elítéltek száma 1771ben az összes börtönben őrzött személy 14,4%-a, 1772-ben 17,1%-a, 1773-ban 18,2%-a, 1774-ben 20,6%-a, 1775-ben pedig már 24,4%-a — tehát mintegy négyszer több, mint amennyi az egész népességben a városlakók aránya (és öt esztendő alatt ez az arány csaknem 70%-kal növekedett). A szabad királyi városok között azonban ekkoriban már voltak fejlődésben visszamaradt, perifériára szorult települések is, amelyek úgyszólván semmi gazdasági és társadalmi szerepet nem játszottak, ezekben az előbb említett tendenciák sem jelentkeztek, a bűnözés volumene nem növekedett, jelentéktelen maradt. Az 1771-től 1775-ig tartó fél évtized (10 félév) során ezért minden szemeszterben akadt 5—7 olyan királyi város, amelynek börtönében egyetlen személy (nemo) sem „fordult meg". Ruszt például valamennyi (10), Bakabánya 9, Libetbánya és Modor pedig 8 félévben terjesztett fel ilyen negatív jelentést, de még a nagyobb civitások között is mindig akadt egy-egy, ahol egy-két félévig egyetlen „lakója" sem volt a börtönnek (mint például Budán 1771 második félévében vagy Komáromban 1771 második, illetve 1772 első félévében). Ugyanakkor (amint ez a 3. sz. táblázatból is kitűnik) a korabeli ipari és kereskedelmi tevékenység centrumának számító öt „nagyvárosban" őrizték (1774 kivételével) a városi rabok 57—66%-át, sokkal többet, mint a hasonló jogokat élvező többi településen együttvéve. Mi lehet e jelenség oka? Egyes városok talán szemérmesen hallgatttak a börtöneikben levő rabokról? A korabeli Magyarországon (ahol a központi igazgatás nem hajtott végre rendszeres ellenőrzéseket) ez megtörténhetett. Ez a gyakorlat azonban nem sokat módosíthat a félvázolt képen: bizonyos gazdasági-kereskedelmi centrumokban sokkal több munkát adtak a tolvajok, az istenkáromlók és a Decalogus hatodik parancsolatának megszegői a magisztrátusnak, mint a többi (hasonló jogállású vagy nagyságú) településen. Ezt szembetűnően bizonyítják a korabeli rabtabellák is: Buda börtönében a többször említett fél évtized alatt mindössze 63 rabot őriztek (1771 =4+0,1772 — 24