Levéltári Szemle, 38. (1988)

Levéltári Szemle, 38. (1988) 1. szám - Hajdu Lajos: A szabad királyi városok büntetőbíráskodása Magyarországon Mária Terézia uralkodásának utolsó évtizedében / 23–40. o.

HAJDÚ LAJOS A szabad királyi városok büntetőbíráskodása Magyarországon Mária Terézia uralkodásának utolsó évtizedében* Mária Terézia uralkodásának második felében a kormányzat jelentős változásokat indított el a magyar társadalomban: az úrbéri rendelet kiadásával és végrehajtásával visszaszorította a földesúri önkényt, korlátok közé terelte és az államhatalom ellenőrzése alá vonta a földesúr—jobbágy viszonyt (védelmet nyújtva a parasztoknak a túlkapások ellen), de a gazdaság és társadalom fejlődésének gyorsítását szolgálta az egészségügyi, műszaki, közoktatási stb. szakigazgatás szervezetének kiépítése és számos egyéb rendelkezés is. Az ország fejlődését gyorsította — a több mint fél évszázada élvezett béke mellett — az udvar megváltozott, felvilágosult abszolutista célokat követő és ilyen módszereket alkalmazó gazdaságpolitikája is: a német hegemóniáért vívott harcban megalázó vereségeket szenvedett Habsburg-birodalom arra kényszerült, hogy erőforrásait körültekintő politikával (a közjó növelésével) jobban hasznosítsa és korábbi befolyását mielőbb visszaszerezhesse. A kedvező körülmények és e politika eredményeképpen hazánkban számottevő mértékben nőtt az árutermelés, valamint a kereskedelem és virágzásnak indultak az árucserében fontos szerepet játszó városok. E virágzás szükségszerűen együtt járlt a bűnözés növekedésével: néhány évtized alatt a fontos kereskedelmi útvonalakon fekvő megyékben, de főleg a forgalmi csomópont-szerepet játszó városokban sokszorosára nőtt a bűncselekmények elkövetőinek száma, jelentősen megnövekedett a bíróságok, valamint a bűnözők felkutatására és befogására hivatott igazgatási szervek feladata. E jelenséget szembetűnően mutatja az 1. sz. táblázat: a XVIII. sz. ötvenes éveinek végén Szeged magisztrátusa — az általa készített összegezés szerint — évente mindössze 10—20 személy fölött ítélkezett; az elítéltek száma 1760-ra már 40—50-re nőtt, az évtized derekán azonban meghaladta a százat is és 1767ben érte el a csúcsot 207 fővel. A bíróság elé állított (bűntett elkövetésével vádolt) személyek száma később csökkent ugyan, de 150—180 között állandósult, így elmondható, hogy e városban alig egy évtized alatt 15—20-szorosára emelkedett a valamilyen bűncselekmény elkövetésével — többnyire nem alaptalanul * E tanulmány egy évtizedes kutatás eddigi eredményeire épül. A kutatómunka módszereit vázlatosan már ismertettem „A büntető jogtörténet kutatásának kihasználatlan lehetőségeiről. (A rabtabellák és büntető-perkivonatok történeti forrásértéke)" című tanulmányomban a Levéltári Közlemények LV. évfolyamának 1. számában. Megjelent a kutatás eredményeinek első összegezését tartalmazó monográfiám is „Bűntett és büntetés Magyarországon a XVIII. század utolsó harmadában" címmel. (Budapest, Magvető, 1985. 452 old.) A kutatás főrészével, a XVIII. sz. hetvenes éveibr.i készült mintegy 500 perkivonat és 2500 rabtabella körülbelül 50 000 befogottjának-elítéltjének adataival, ezek tanulságainak elemzésével azonban még adós vagyok — adósságom törlesztésének első részét képezi e tanulmány. y:\