Levéltári Szemle, 38. (1988)
Levéltári Szemle, 38. (1988) 2. szám - Mraz, Henrike: A kamarai igazgatás kezdetei a Bánátban / 28–42. o.
nem hozott döntést, „de nem lehet kétséges, hogy ebben (ti. a dekrétumban) más, mint amit a császári felség tulajdon szándéka szerint kíván, nincs megcélozva és elintézve". Harrucker alapjában felhatalmazást kapott, „hogy az új szerzeményezési ügyeket (neoacquistisches Camerale) figyelemmel kísérje, azokról véleményt formáljon, s mint önálló dolgot a legcélszerűbben megszervezhesse és gyümölcsöztethesse". Felhatalmazást kapott továbbá, hogy ideiglenesen két tisztviselőt beállíthasson, és azt a feladatot, miszerint a Bécsbe való visszatérésekor vagy még előbb egy részletes szakvéleményt adjon a Bánát jövőbeni berendezéséről. 27 b) Az első udvari kamarai tisztviselők kirendelése a Bánátba Harrucker választása a bánáti tisztviselők kiválasztásakor Johan Jákob Fellner császári tábori élelmezési felügyelőre és Anton Hántschl aradi harmincadosra 28 esett. A harmincadhivatalnokok Magyarországon vámtisztviselők voltak, mivel a Magyar Korona országaiban eredetileg az áruk értékének harmincad részét kellett a vámhelyeken leadni. Ö-Arad északon, a Maros jobb partján feküdt és a karlócai béke óta Habsburg fennhatóság alá tartozott. A folyó bánáti oldalán keletkezett Űj-Arad, egy nagyon fontos folyami átkelőhelyen. 1716. október 28-án Harrucker két ideiglenes kamarai tisztje egy 13 pontos utasítást kapott. Ehhez az Udvari Kamara október 24-i leiratának utasításai képezték az alapot, amelyekre Harrucker kifejezetten hivatkozott is. Az első három pont a török raktárakban található só további felhasználásával foglalkozott. Egyidejűleg rendelkezett az árak szabályozásáról. Egy mázsa sót, mint Magyarország más területein is, 2 forint 30 krajcárért kellett eladni. Valamennyi, a sóellátással és a sóeladással összefüggő kérdésben a kamarai tisztek Ignaz Hahn 29 erdélyi főfelügyelővel voltak kapcsolatban. A Bánátot erdélyi sóval kellett ellátni, mivel az országrész nem rendelkezett ezzel a létfontosságú ásvánnyal. A só mellett a kincstár Temesváron a vaskészleteket is lefoglalta. Ezt a hadiszertárban kellett összegyűjteni és egyelőre az erődítményeknél szükséges sürgős helyreállítási munkákhoz felhasználni. A 4. és 5. pontok a csapatok ellátásával foglalkoztak. Ehhez malmok létesítésére volt szükség, amelyek a megfelelő liszttartalékokat előállíthatták. Katonai célból az úthálózat helyreállítása és a hidak jó karba hozása volt elengedhetetlen. (Ut. 10—11. p.) A munkák koordinálására tervbe vették egy építési írnoki állás létesítését is. Teendőit a végleges szabályozásig a helyőrség szállásmestere látta el 15 forint havi díjazás ellenében. Feladata az építési anyagok felügyelete és a szükséges szakemberek, különösen az ácsok és kőművesek, valamint a segédmunkások toborzása volt. A munkák között első helyen a temesvári erődítmények rendbehozatala állt. (6. pont.) A 7. pontban a tiszteket felhatalmazták, hogy vizsgálják meg egy vámház felállításának feltételeit Temesváron és készítsenek elő egy összeírást, amely a jövőbeni adózás alapját képezné. Már ebben az első utasításban minden adót és befizetést a kamarai igazgatás számára igényeltek. Ez a következő hónapokban nehézségekhez vezetett a katonai hatóságokkal. (8. pont.) A pénzügyi hatóságok pontos információkat akartak arról, milyen volt az adózás a török időkben — mint a fejadó, amelyet a cigányoktól is behajtottak —, mit fizettek pénzben és természetben. Urbáriumok és telekkönyvek felfektetését is tervbe vették, ámde ettől nem sokat várhattak, mivel a falvak vidé33