Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 1. szám - VITA - Borsa Iván: Gondolatok a levéltárosi hivatástudatról: Történész? levéltáros? történészlevéltáros? / 44–51. o.

nak egy eddig ismeretlen szava a történész-levéltáros volt. Az 1952-ben megjelent fordítás után több év múlt el, .amíg rájöttünk a fordítás hibájára. Több európai nyelvben, főleg 40—50 évvel ezelőtt, amikor a levéltári terminológia még csak kibontakozóban volt, az Archív szó egyaránt jelentett (jelent) irattárat és levéltárat. Annak érdekében, hogy az irattárat félreértés elkerülése végett .megkülönböztessék a levéltártól, az Archív szót valamilyen jelzővel látják el. így a francia az irattárat Archíves intermédiaires-nek nevezi, az orosz viszont az elsősorban irattárat jelentő Arhív elé tesz jelzőt, ha levéltárról szól. így, ha az irattárral szembeállítja a levéltárat, akkor isztoricseszkij arhiv~ról beszél. Ez az oka annak, hogy a működő szerveknél levő irattárosokkal (arhiviszt) szemben van történészirattáros (isztorik-arhiviszt), aki nem más, mint a levéltáros. Ha valaki kézbe veszá Csernov fordítását, s különösen, ha orosz nyelvű szakirodalmat olvas, ne tévessze ezt szem elől. így remélhetjük, hogy a történész-levéltáros kifejezés előbb-utóbb csak kikopik szakmánk szókincséből. Ezekre az évekre esik egy olyan esemény is, amelyről szintén szólni kell a levéltárosi hivatástudat kialakulásának nehézségei között. A levéltáraknak új feladatot jelentett ugyanis a gyűjtőkörükbe tartozó iratképző szervek selejtezésének ellenőrzésébe való bekapcsolódás, amiből kialakult a mai gyűjtőterületi munka. A levéltárosak, bár szükségességét az iratanyag tervszerű utánpótlása szempontjából tagadni nem tudták, nem lelkesedtek érte, de nem is törekedtek arra, hogy egyenrangú feladatként teljesen beépítsék a levéltári munkák sorába. Ennek a munkának nem voltak hagyományai, s még ma is vannak, akik ebben valami alsóbbrendű, egy-két helyszíni látogatás során elsajátítható feladatot latnaik. Az idők folyamán problémánk úgy fogalmazódott meg, hogy a levéltárosi hivatás része-e történeti jellegű kiadványok készítése vagy sem? Ha így teszszük fel a kérdést, nem visszük előbbre a probléma megoldását. Erre a kérídésre ugyanis nem lehet nemleges választ adni, mert a levéltáraknak elemi kötelességük, hogy az általuk őrzött levéltári anyag ismertetése, annak jobban hozzáférhetővé tétele érdekében ismertetéseket, leltárakat, forráspublikációkat készítsenek. Ember Győző közel három évtizedes országos levéltári főigazgatóságának utolsó szakaszában Levéltári kiadványok címmel rendszerezte az ezzel kapcsolatos elvi és gyakorlati jellemzőket és rögzítette azt a határt, ameddig szerinte a levéltárak a kiadványkészítésít kiterjeszthetik (Levéltári Közlemények, XLVIL). A kérdésben tudtommal ez az utolsó leírt (kimondott) szó, de a problémát ez sem oldotta meg, mert különben nem került volna Noszvajon napirendre a levéltárosi hivatástudat, s a vitából az derült ki, bár emlékezetem szerint ez tárgyalásra nem került, hogy baj van a szakmai közérzettel is. | A második világháborút követő elzártság után az Országos Levéltár alapításának 200. éves jubileumától (1956. június) számíthatjuk nemzetközi szakmai kapcsolataink kezdetét, s ugyanez évben kapcsolódtunk be a Nemzetközi Levéltári Tanács munkájába is. Megnyílt a lehetőség arra, hogy megismerkedjünk más országok levéltárügyével. A jelen sorok írójának is megadatott, hogy három kontinens több országában szerezzen pozitív és negatív szakmai tapasztalatokat. E tapasztalatokat röviden összegezve el lehet mondani, hogy a levéltáros szakma feladatait tekintve — különösen, ha Európán belül maradunk — meglepően egységes, eltérések inkább a módszerekben, a lehetőségekben és a sokrétű levéltári munkán belüli súlypontokban van. A levéltári állomány érdekében végzett ún. gyűjtőterületi munka az elmúlt 4—5 évtizedben általánossá vált, van ország, ahol a levéltári szakmán 48