Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 1. szám - KILÁTÓ - Jancsó Éva: Tanulmányúton Franciaországban / 68–76. o.

völgyi kolostorokkal, katedrálisokkal és múzeumokkal ismerkedtünk. A tanfolyamot ünnepélyes bizonyítványosztás zárta. A három hónap alatt hallott előadások anyagát részleteiben felidézni és minden meglátogatott intézményt bővebben ismertetni egy cikk keretében képtelen vállalkozás lenne, de néhány szót szólni a francia levéltári törvénykezés múltjáról és jelenéről, levéltáraik hálózatáról és az ebben főszerepet játszó Archives nationales felépítéséről, anyagáról, tevékenységéről és levéltárosképzésük szisztémájáról úgy érzem, nem haszontalan, hiszen ismereteink mindezekről meglehetősen hiányosak, alig lévén alkalmunk a tapasztalatcserére. A francia levéltári törvényhozásról napjainkig A levéltárak története Franciaországban is a kora középkorra, a XII. század végére nyúlik vissza. Az „oklevelek királyi kincsestárá"-t (Trésor des Chartes royales) 1200-ban alapították, helyéül a ,Sainfe-ChapelÍe-t jelölték ki, élére pedig Szép Fülöp Pierre d'Estampes-ot állította. V. Károly uralkodása idején átszervezték: eleinte egyedül a király levéltárának őrzőhelyéül szolgált, majd a XIV. századtól kezdve a Parlament (e korban nem törvényhozó, hanem bírósági szerv) és a Számszék {Chambre des Comptes) iratait is itt helyezték el. 1568-tól pedig, amikor Michel de l'Hőpital létrehozta a kancelláriai levéltárat, az „oklevelek királyi .kincsestára" központi szerepe véglegesen megszűnt. XIV. Lajos több önálló levéltárait is alapított: a királyi házét, a külügyekét, a háborús, a tengeri és pénzügyekét. A királyi kormány levéltárainak széttagoltsága a XVIII. század folyamán végig fennmaradt. A vidéki levéltárak szintén teljesen szervezetlenek voltak, XV. Lajos és Necker erélytelen politikájának következtében egységes szervezetnek még csak nyomai sem lelhetők fel. Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés ós a Konvent viszont ágén hamar napirendre tűzte a forradalom által felszámolt testületek és a régi közigazgatás irattárainak problémáját, és az általuk hozott rendelkezések a későbbiekben például szolgáltak más államok számára is: — az 1790. augusztus 7-i, szeptember 12-i és az 1793. november 2-i törvényekkel elrendelték az új államhatalom iratainak egy központi állami levéltárban való elhelyezését; — az 1796. október 26-i törvény megtette a második lényeges lépést, amikor minden a megyei levéltárd hálózat keretei között működő levéltárat az Archives nationales felsőbb irányítása alá rendelt; — az 1794. június 24-4 törvény pedig megnyitotta a levéltárak kapuit a nagyközönség előtt, mindenki számára szabaddá .téve a kutatást. Ezek az intézkedések egyedülállóak voltak a maguk idején és napjainkig alapjául szolgáltak a francia levéltári szervezetnek, imivei &z 1790, 1794 és az 1796-os törvények csak az 1979. január 3-i, új levéltári törvénnyel vesztették hatályukat. A közben eltelt több mint másfélszáz esztendő alatt nem módosultak alapvetően a forradalom idején hozott intézkedéseik, illetve az azok által teremtett helyzet. 1853-ban ugyan az Archives nationales és a megyei levéltárak közös igazgatása megszűnt. Addig a Belügyminisztériumtól függtek, ezután viszont az Archives nationales több más minisztérium, 1870-től pedig a közoktatásügyi tárca irányítása alá került, imíg a megyei levéltárak helyzete továbbra is változatlan 'maradt. 1884-ben azután valamennyien a Közoktatásügyi Minisztérium irányítása alá kerültek. 1897-ben pedig megalakították a Franciaország Levéltárainak Igazgatója tisztet, ami a mai főigazgatói posztnak felel meg. 69