Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 4. szám - KILÁTÓ - Körmendy Lajos: Levéltárosi benyomások Észak-Amerikában / 81–86. o.

Levéltárosi benyomások Észak-Amerikában 1986 nyarán lehetőségem nyílt arra, hogy néhány levéltári gyűjteményt meg­látogathassak az Egyesült Államokban és Kanadában. Az idő rövid volt, csak néhány napot tölthettem egy-egy meglátogatott intézményben. Mivel a Nem­zetközi Levéltári Tanács megbízásából utaztam, egyéb kötelezettségemnek is eleget kellett tennem, ezért a tájékozódásomat leszűkítettem a szakterületemre, a levéltári reprográfiára. Még így sem tudtam mindent megnézni, igaz ennek részben az volt az oka, hogy a világ legjobban fölszerelt reprográfiai részlegeit kereshettem föl. Utam első állomásán a mormon egyház genealógiai gyűjteményét látogat­tam meg. Az ismertetés előtt érdemes néhány szót ejteni magukról a mormonok­ról, elsősorban azt vizsgálván, hogy miért érdeklődnek annyira a genealógiai források iránt. A keresztény mormon egyháznak jelenleg kb. 4 millió tagja él a világ min­den táján, központjuk Amerikában, Utah államban, pontosabban Salt Laké Cityben van. Utah lakossága mintegy 1,6 millió fő, kb. 75%-uk mormon, tehát már kisebbségben vannak az USA más államaiban és a külföldön élő hívőkkel szemben. A jövőben az arányok még inkább el fognak tolódni, mert a harmadik világban, különösen Latin-Amerikában tömegével lépnek be — ez utóbbi he­lyen a katolikus egyházból kiábrándult — emberek. Minden mormonnak er­kölcsi kötelessége az őseit felkutatni, ugyanis azokat jelképesen megkeresztelik, befogadják az egyházukba. Az egyház tehát a tagjainak az őskutatást megköny­nyíti, lehetővé teszi, amikor az USA-ban vagy más országokban a genealógiai levéltári forrásokat lefilmezteti.* Mint ismeretes, Magyarországon a 60-as években a mormonok részére le­filmeztünk több összeírást és az összes egyházi anyakönyvet 1895-ig. (Ennek köszönhetően lett az Országos Levéltárnak akkor világszínvonalú mikrofilmes gépparkja, és azóta ís a legkutatottabbak az akkor készített filmek.) A mormo­nok persze nemcsak Magyarországon fiimeztettek, és jelenleg is számos ország­ban több tucat kihelyezett laboratóriumuk működik, vagy kötöttek szerződé­seket mikrofilmek készítésére helyi levéltáraikkal (szocialista országok közül most Lengyelországban, az NDK-ban és Jugoszláviában folyik ilyen filmezés), A több évtizedes hangyaszorgalmú gyűjtés eredménye ma a világ legna­gyobb, több millió filmtekercsből álló genealógiai gyűjteménye. A központ Salt Laké Cityben van, de nemcsak itt lehet kutatni: kutatóhelyek egész hálózatát hozták létre. A „vidéki" kutatóhelyekre persze nem lehet kihelyezni a központi * A szóban forgó kérdésről lásd még Borsa Iván: A mormon egyház Genealógiai Társasága, Levéltári Szemle, 1968/1. pp. 258—266. 81

Next

/
Thumbnails
Contents