Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 4. szám - Ö. Kovács József: A kecskeméti zsidók polgárosodása, 1790–1848 / 30–43. o.

kora pénzösszeggel. A kecskeméti zsidók által fizetett adók esetenkénti ismerete sem teszi sokkal pontosabbá a tőkeerő nagyságát.

44 A következőkben a zsidó közösségen belüli, illetve a gazdasági befolyást meghatározó, ugyanakkor bizonyos mértékben már a társadalmi ranglétrán való elhelyezkedés feltételeit is diktáló vagyon arányainak érzékeltetéséhez sorolunk fel — a korábbiak mellé — adatokat. Mint már annyiszor, most is a kecskeméti és a nagykőrösi tanács leveléből idézünk, amely a kortárs véleményre is szemléltető példa: „Nem is egyéb veszi most hasznát a gyapjúnak, egyedül öt, hat kereskedő zsidó, kik tekervényes ravasz mesterségek által a vételben és a gyapjú árának leverésében annyira meggazdagodnak, hogy rongyos ruhákba kezdvén a gyapjúkereskedést, utoljára 2—3 százezer Ft gazdagságot gyűjtenek magok(na)k."

45 Azt nem tudjuk pontosan, vajon kecskeméti kereskedők lehettek-e az említett 200—300 ezer forintra rúgó vagyon tulajdonosai, vagy inkább ők csak közvetítői voltak — a bizonyára pesti — nagykereskedőknek? De ugyanígy, túlzott kételkedés nélkül állíthatjuk: tetemes vagyonra, akár ekkorára is szert tehettek a kecskeméti zsidó bőr- és gyapjúkereskedők. Már a XVIII. század végén is, de később még inkább. (A „kecskemétiek" kifejezés azonban nem csupán az ittlakókra vonatkozhat.) Figyelmet érdemel a jó néhány évvel később kereskedelmi gazdagságra szert tett Schwarcz Jakab és Lázár kapcsolatairól és vagyonáról szóló pesti igazolás. Bizonyságlevelük szerint évente rendszeresen vásároltak a következő kereskedőktől: Goldberger nagykereskedőtől minden vásár alkalmával 1000 Ft-ért, majd az emelkedő árak miatt, csak 600 Ft-ért vittek portékát. Űgyszintén nagy mennyiségben vásároltak Ullmann nagykereskedőtől, akinek 1806. óta voltak Schwarczék folyamatos, évi 20 000 Ft értékű árut vevői és tartozásuk is csupán 600 Ft volt. Ennél (nagyobb összeget — ha hihetünk a levélnek — fizettek ki Móric Koblentzer és Lázár Kein nagykereskedőknek: 4 vásár alatt 40 000 Ft-ot. Adósságuk 1500 Ft volt. Bobele nagykereskedővel lebonyolított forgalmukat nem részletezték, csak annyit említettek meg, hogy szintén sokféle árut vettek tőle. Mindezeken kívül 2700 Ft tartozásuk volt Pesten, de ugyanakkor Kecskeméten portékát hordozó legényeiknél volt 5000 forintjuk, valamint borra és gyapjúra — nyilván felvásárlás céljából — kiadtak 7000 Ft-ot. E vagyon a későbbi évtizedekben is megmaradt, sőt gyarapodott a Schwarcz család kezén, mert igen gyakran szóltak róluk forrásaink.

46 A másik, régebbi letelepedésre visszatekintő família — Schwarczékkal ellentétben levő —, a Schweiger volt. Az olajmalmot felállító családfő özvegye, Schweiger Mártonné (Valentin Terézia) 1830-ban kérte, hogy veje Fischer Jakab zentai születésű kereskedő a városban letelepedhessen. Elsődleges indoka volt, hogy betegsége miatt vejére kívánja bízni az olajmalom vezetését. A helybeli zsidó elöljárók (Brüller és Hakker Salamon) támogatták Fischer kérelmét is, s az özveggyel együtt tanúsították, hogy „közös kereskedésükben, úgy mint gyapjúban, olajban, repcében és kiadott tőkepénzekben 15 000 frt-ja légyen Fischer Jakabnak". Az özvegy és Fischer közös vagyona gyarapodott, hiszen 1840-ben már 23 000 váltóforiintot osztottak fel a leányok és a vők között.

47 Fogalmat alkothatunk arról is, hogy mennyi tőkével rendelkezhetett egy tehetős kereskedő, illetve mennyi pénzért vásárolhatott meg egy nagykereskedést. Fleischer Bernát miskolci származású zsidó kereskedőlegény 1830-ban jött Kecskemétre, s itt Hellsinger Izsák boltjában dolgozott. Mint írták, „jól viselte magát" és 1836-ban — miután munkaadója megszüntette kereskedését — 30 748 váltóforintért megvásárolta azt. Vagyonának bizonyítása után megengedték végleges letelepedését is.

48 A kecskeméti zsidók vagyonosabbjai házakat is bírtak. 1810-ben a hitköz36