Levéltári Szemle, 37. (1987)
Levéltári Szemle, 37. (1987) 4. szám - Kóta Péter: A vasvári káptalan korai oklevelei: egy formulagyűjtemény / 17–29. o.
Notitia Csak privilégiumokban fordul elő. Legkorábbi, egyúttal leggyakoribb formája: notum facimus (1229) 65 (e két szót nagyon gyakran egybe is írják). A XIII. század középső két évtizedében „omnibus notum facimus" a használatos formula. 66 Egészen az 1350—60-as évekig a „notum facimus tenoré presencium universis" 'megszilárdult szerkezetben úgyszólván egyeduralkodó, az eltérések nagyon ritkák: „notificamus" (1233) 67 , „notum fieri volumus" (1236) 68 , (1243) 69 , „ad universorum notitiam tenoré presencium volumus pervenire" az arengás szerkezetekben 70 , ritkán önállóan (1263). 7i Teljesen egyedül áll: „ad universorum notitiam tam presencium quam futurorum harum serié declaramus (1276). 72 1358-ban egy arengával újból előkerül. 73 Ugyancsak arenga után áll 1356-ban: „hinc est, quod". 74 1256-tól több mint száz évig szilárdan tartja magát a „notum facimus tenoré presencium universis", azután viszont fokozatosan kiszorítja a „memorie commendamus", eleinte a „significo"-val kombinálva: „memóriáé commendantes significamus", („memóriáé commendamus significantes"), majd anélkül. Első előfordulása 1370. 75 Ettől kezdve a privilégium is a memória típusú promulgatióval van ellátva. Significare A pátensek leggyakoribb típusa. Ez a megállapítás azonban kevésbé szigorúan érvényesül, mint az előbbi. Ellenpéldák: egy 1325-ben kelt átirat pátensnek mondja az 1293-ban írt „damus pro memória" oklevelet. 76 1355-ben viszont clausae-nek a „significamus"-szal kezdődőt 1326-ból. 77 Ezek a legpregnánsabb ellenpéldák, amiknek száma még szaporítható lenne, noha az állítást legalább ugyanennyi pozitív adattal lehetne támogatni. A szabály elsősorban a külső alaki isimérveken alapul. Az ettől eltérő változatok aránya a hét százalékot sem éri el. A „significamus"-t ritkán megtaláljuk privilégiumban is (1328). 78 A „significamus" mellé gyakran kiteszik, hogy „quibus expedit (universis)", és mellette ritkán ugyan, de mindig helyesen „per presentes"-t írnak. Memória Kétféle alakban fordul elő: „memorie commendamus" és „damus pro memória". Előbbi után puszta „quod"-dal bevezetett dispositio következik, az utóbbit azonban majdnem mindig előrevetett „presentes litteras"-szal (így!) egészítik ki. Néhány esetben fordul csak elő a „per presentes" (1338) 79 , (1340) 80 . Az 1360-as években a „memorie commendamus" látványos elterjedésének lehetünk tanúi, önmagában használva a pátensekben (hátpecséttel) tűnik föl, a memorie commendantes significamus a privilégiumban, de a 70-*es évek második felére innen is kikopik a „significamus", és a ragozott „memorie commendamus" alak marad hosszú ideig változatlan. A narratio és a dispositio formulái Ebben a részben az írásba foglalt jogügyletek változatossága nyomta rá bélyegét a fogalmazatra. Tulajdonképpen csak a felek megjelenését hírül adó „constitutus nostra in presentia N.", a bevallást jelző „oonfessus est oraculo (ritkábban: ministerio 81 ) vive vocis" a megmerevedett formák. Ilyenekből Eckhart többet felsorol. 82 A bevallás lezárásakor gyakran leírják, ha valaki hozzájárulását nyilvánította az ügyhöz: 83 „N. consensum prebuit et assensum" (1304) 84 A clausae-ben volt gyakori, de a XIV. század derekán átkerül a privilégiumba 21
