Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 3. szám - HÍREK - Kaszás Marianne: Funkciók, lehetőségek, munkakörök a levéltárban: beszámoló a Magyar Levéltárosok Egyesületének május 29-i tanácskozásáról / 86–89. o.

vei. A szakosodás növeli a levéltári anyagban való elmélyülés lehetőségét, amely a levéltárosok tudományos-jpublikációs tevékenységét is fellendíti. Szögi László, az ELTE Levéltárának igazgatója, mint a levéltáros szak oktatója hozzászólásában röviden vázolta a levéltárosképzés történetét. A Történeti Segédtudományok Tanszéke keretében folyik ma levéltárosképzés. Az itt végzettek azonban nem feltétlenül mennek más pályára — amit Soós László hozzászólása sugallt —, hanem társintézményekben {OSZK, Történettudományi Intézet stb.) helyezkednek el. Vass Istvánnal vitatkozva kijelentette, hogy a levéltáros szakmai hivatástudatnak fontos eleme kell legyen a levéltárosi szakképesítés megszerzése éppúgy, mint más szakmákban. Lelki Béla (UMKL) elöljáróban kérte a vezetőséget, hogy a tanácskozás teljes anyagát juttassa el a Közalkalmazottak Szakszervezetének. A továbbiakban arról szólt, hogy az elmúlt időszakban a levéltárügy valóban gazdagodott, de még nem érkezett az intenzív fejlődés szakaszába. Nem javult a helyzet a képzés terén (ezért nagy a kezelőhiány), a korábbinál kevesebb levéltáros foglalkozik az iratanyaggal. így a megnövekedett kutatószolgálatot csak nehézségek árán, a többi tevékenység rovására lehet kielégítően ellátni. Géczi Lajosné (Csongrád Megyei Levéltár) a levéltárukban bevezetett szakosodás eredményeiről számolt be, míg Szemkeő Csaba (Országos Levéltár) a levéltári kezelők betanításának nehézségeiről beszélt. Lakos Ágnes (Pest Megyei Levéltár), aki a Közalkalmazottak Szakszervezetében a levéltárosok képviselője, arról tájékoztatta a tanácskozás résztvevőit, hogy a Közalkalmazottak Szakszervezetének vezetősége a tervek szerint 1987/88 fordulóján tárgyalja meg a közgyűjteményi dolgozók bérrendezésének, valamint a 40 órás -munkahét bevezetésének kérdését. G. Vass István válaszában elsőként a szakosodás kérdésére reflektálva elmondta, hogy megegyezik a véleménye az elmondottakkal, miszerint teret kell adni a megyei levéltárakban is az egyéni ambícióknak, érdeklődésnek. Egyetértett a kezelői-irattárolási képzés problémájának olyan és mielőbbi megoldásával, amely egészséges munkaerő-áramlást eredményezhetne a két munkakör között. A levéltárosi egyetemi képzés létjogosultságát nem vitatta ugyan, de hangsúlyozta, hogy soha ne a papír, hanem a személyi teljesítmény legyen mértékadó. Verő Gábor, az Űj Magyar Központi Levéltár főigazgatója hozzászólásában többek között konkrét javaslatot tett a középkáderképzés megoldásának egyik lehetséges módjára. Nevezetesen: össze kellene fogni a másik két közgyűjteményi területtel (könyvtár, múzeum), ahol szintén hasonlóak a gondok, hogy közös oktatás keretében oldják meg a problémát. Egy ún. összgyűjtemenyi szemléletet kellene meghonosítani és ennek megfelelő összgyűjteményi képzésre kellene törekedni. Szemkeő Endre (Néprajzi Múzeum Adattára) felszólalásában kifejtette, hogy a levéltárosok által felvetett kérdések mélyen társadalmi-gazdasági problémák, melyeket a Magyar Levéltárosok Egyesülete önmagában nem képes megoldani. Végezetül Varga János elnöki zárszavában egy szabadon idézett Kossuthgondolattal érzékeltette a téma napirendre tűzésének célját, nevezetesen, hogy az első és legfontosabb teendő tükröt tartani önmagunk elé, hogy tisztában legyünk saját magunkkal, majd ezt a tükröt megmutatni kifelé, hogy mások is tisztában legyenek velünk. Arra hívta fel a figyelmet, hogy le kell számolnia a társadalomnak éppúgy, mint a levéltáraknak egyes illúziókkal, többek között, hogy ma elegendő pusztán a hivatástudatra apellálni. Bár az utóbbi időben javult a levéltárak (megbecsültsége, sajnos ez nem járt együtt a levéltárosok presztízsnövekedésével. Ellenkezőleg, az intézmény és dolgozóinak társadalmi meg88