Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 3. szám - MÉRLEG - Balogh István: Székely oklevéltár. Új sorozat I–II. Bukarest, 1983., 1985. / 72–74. o.

vezetéről, funkciójáról és működéséről még a mai határok között is kilenc területi levéltárban maradtak meg többé-kevésbé összefüggő és rendszeresen vezetett jegyzőkönyvek, a hazai igazgatástörténet Ember Győző alapvető összefoglalásánál sokkal többet nem tud. Ezek feltárása még csak most indult meg, a történeti kutatás sem igen használta őket — beleértve a mostanában szaporodó megyetörténeti monográfiákat is. A székely székekről pedig Ember Győző — a felsorolt irodalom ellenére is — csupán általánosságokban mozgó és a XVII—

XIX. századi állapotokat tükröző megállapításokat tudott tenni. Amit Erdély középkor végi és XVI. századi laikus írásbeliségéről, társadalmi, jogi, igazságszolgáltatási és igazgatási szervezetéről a múlt századi feldolgozásoktól eltekintve tudunk, a második világháború után felnőtt romániai magyar történetkutatók (Benkő Samu, Bodor György, Demény Lajos, Imreh István, Jakó Zsigmond, Pálantal Sándor, Vekov Károly) érdeme. Eredményeiket Erdély történetének most megjelent monográfiája messzemenően fel is használta, de a XVI—

XVII. századi igazgatás története ebben is csak egyetlen mondatot kapott (Erdély története, Bp., 1986. I. 498.). A két megjelent kötet adataiból megállapítható, hogy Udvarhelyszék a XVI. század második felében már jól kiépült területi szervezet volt, amely ez időben elsősorban a szék területén élő, különféle jogállású (szabad székely, fejedelmi szolgáló, jobbágyi állapotú) népelemek számára igazságszolgáltatási funkciót látott el. (Ez egyébként ez időben a magyarországi vármegyékre is jellemző). A szék gyűlése a faluközösség bírájától vagy a városbírótól fellebbezett ügyekben, fellebbviteli fórum (1589, 1590). A székbírák — ezek ketten vannak — az assessorok közreműködésével bíráskodnak. A székbíróság elé szóban és írásban, személyesen vagy megbízott prókátor által lehetett a peres ügyeket vinni. A beadott ügyet a szék hites nótáriusa jegyezte be a szék könyvébe (1595). A jelzett időkörből három jegyző nevét ismerjük, kétségtelenül járatosak a latin nyelvben, bár a bejegyzések túlnyomóan magyar nyelvűek, a perfolyam során a jogi terminusok mindig latinul vannak bejegyezve (1581, 1582, 1585, 1592, 1596). Külön bírói széke van a királybírónak, a kapitánynak, a székbíróság és az említettek ítéletét a fejedelem széke elé lehetett fellebbezni (1597). Rajtuk kívül még a dulót emlegetik, mint tisztségviselőt (1590, 1591, 1592, 1595), aki itt inkább a bírósági határozatok végrehajtójának látszik. Ember Győző a vármegyék szolgabírójával azonosítja, Szabó T. Attila (Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár II. 496.) 1590- és 1593-ból való adata szerint azonban adószedő (perceptor). A címnek megfelelően a két kötet kizárólag bírósági ügyeket tartalmaz. Ezek egy része regesztaszerű bejegyzés, de a legtöbbje teljes egészében felöleli a szóban vagy írásban bejelentett ügyet. A közlés módjából következtetve két, több részből álló (betűkkel jelzett) kötet bejegyzéseiről van szó. A kiadás során a sajtó alá rendezők igen nehéz feladatot oldottak meg. A protocollumokban ugyanis az egyes ügyek nem időrendben szerepelnek, sok esetben még a datálás is hiányzik, A tájékoztató bevezetés szerint a kiadásra került szöveget „függetlenül attól, hogy hova írták eredetileg a jegyzőkönyvbe (protocollum), évenként csoportosítva, a jegyzőkönyvek sorrendjében" sorolták be. (II. k. 13.) A feladat nehézségét az alábbi példa mutatja: A II. k. 136—168. lapján' közölt 291—294. sz. alatti szöveget az eredeti Prot, II./l. E. levéltári jelzetű jegyzőkönyv 56., 62., 70., 226., 227., 230. foliójáról kellett évrendbe szedni. Az abszolút időrendet még így sem lehetett megállapítani. A II. k. 213. sz. alatt közölt szöveg a II/l. F. jelzetű protocollum 33—37. folióján 1592. ápr. 4., okt. 26., nov. 2., febr. 24., ápr, 4., júl. 4., szept. 7. dátumok 73