Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 3. szám - MÉRLEG - Balogh István: Székely oklevéltár. Új sorozat I–II. Bukarest, 1983., 1985. / 72–74. o.

Székely oklevéltár Űj sorozat. I—

II. kötet. Udvarhelyszéki törvénykezési jegyzőkönyvek. 1569—1597. Közzéteszi: Demény Lajos és Pataki József. Bukarest, 1983., 1985. Kriterion. 24. cm. 395, 438 p. A múlt század második felében, a pozitivista történetfelfogás indítására, hoszszas előkészítés után, sokféle akadály között jelent meg a Székely oklevéltár régibb sorozatának első hét kötete. A nyolcadik, befejező kötettel közel fél évszázad múlva 1934-ben zárult az első sorozat. Most ismét egy fél évszázad múltán, a második világháború óta Romániában felnőtt új történésznemzedék, tiszteletre méltó fáradozása, módszertanilag modern, nemcsak történészeket, hanem a nyelvtörténettel foglalkozók igényeit is kielégítő formában indult meg az új sorozat. Ha az I. kötetben ismertetett szándék valóra válik, s e két kötetet, az ott ismertetett elvek szerint közreadandó forráskiadások követik, Erdély kora újkori rendi társadalmát az eddiginél sokkal jobban ismerhetjük meg. Az új sorozat nemcsak a közölt anyag rendszerességével és folyamatosságával, hanem a közreadás módszereivel is különbözik az elsőtől. A modern forrásközlésektől méltán megkívánható követelmények tekintetében az itthoni, hasonló jellegű történeti források hazai kiadói számára is mintául szolgálhat. Annyival is inkább, mert a levéltárak mélyén rejtőző, XVI—

XVII. századi — kevéssé feltárt — iratanyagból olyan forrástípust bocsátott a kutatók rendelkezésére, amelyet több ok miatt régebben sem, mostanában pedig éppen nem használtak és kutatnak. A második sorozat megindítói — nyilván nem véletlenül — azt a korszakot választották, amely az önálló állami létre berendezkedő fejedelemség egyik rendi nációja, a székely társadalom átalakulásának válságos évtizedeivel esik egybe. De ez a korszak egyben a laikus írásbeliség szélesebb körűvé válásának korszaka is. A mindinkább differenciálódó gazdasági és társadalmi szervezet elsődleges keretét Magyarországon a fokozatosan autonómmá váló vármegye, Erdélyben, a Székelyföldön, a szék adta meg. A társadalom igazgatásának elemi szervezete, a faluközösség nem veszítette el a közösség életében a szabályozó szerepét, de még messze van az írásos ügyintézéstől. A földesúri bíráskodás, az úriszék pedig éppen Erdélyben, ahol a magyarországihoz hasonlítható, bíráskodási joggal felruházott nagy uradalmak nagy számban nem voltak, ebben a vonatkozásban forrásképzőként nem jöhet számba. Viszont a székelyek sajátos rendi helyzete, a megyeszervezetben élő itteni magyarságtól eltérő társadalmi szerkezete, a széket mint igazgatási és igazságszolgáltatási területi szervezetet a megyénél szélesebb körű autonómiával rendelkezőnek mutatja. Ezért volt szerencsés a közreadók választása, hogy az új sorozatot megindító első kiadványként egy szék — nyilván a legkorábbi és legbővebb anyaggal bíró — Udvarhelyszék bírói jegyzőkönyveit jelentetik meg. Annak ellenére, hogy a magyarországi megyék XVI—

XVII. századi szer72