Levéltári Szemle, 37. (1987)
Levéltári Szemle, 37. (1987) 3. szám - KILÁTÓ - G. Vass István: A Der Archivar 1984-es és 1985-ös évfolyamai / 62–67. o.
tományi kormányok feladata a rendelkezésükre bocsátott pénzügyi keretek birtokában mikrofilmező helyek, illetve berendezések létesítése és fenntartása, a mikrofilmezendő levéltári anyag kijelölése, a folyamatos munka biztosítása és a filmek átmeneti tárolása. Az anyagi eszközök tartományok közötti elosztása, s főleg a munka egységes technikai és szakmai színvonalának biztosítása, illetve a levéltári anyag mikrofilmezésre való kijelölése elveinek megállapítása a levéltári referensek konferenciája (Archivreferentenkonferenz), illetve az általa létrehozott mikrofilmezési albizottság feladatkörébe tartozik. Ez utóbbi az 1980-as évek elején közzétett „Irányelvek" és „Technikai ajánlások" segítségével igyekszik egységes mederben tartani a munkát, melynek méreteit érzékelteti, hogy a tartományok általában 1—1 központi műhellyel rendelkeznek, ahol az illetékességi területükön levő állami és nem állami levéltári anyag mikrofilmezéséről egyaránt gondoskodniuk kell. A 15, központi költségvetésből működő műhelyre egyenként átlagban 50 fő személyzet jut, s a nagyobbakban esetenként 30—40 felvevőgép és 20—30 kontroli-leolvasó készülék is található. Jelenleg évente mintegy 15 millió felvétel készül, azaz évente 6000 db 35 mmX65 m-es tekercs. 1961-től 1983 végéig összesen mintegy 300 millió felvétel készült el. Végleges tárolási helyként a Schwarzwaldban külön e célra létesített biztonsági raktár szolgál. G. Vass István 1986-ban orosz nyelven is megjelent a Nemzetközi Levéltári Tanács által 1984-ben franciául publikált tájékoztató füzet, amely 32 állam, köztük Magyarország levéltárosképzéssel foglalkozó tanintézeteinek adatait közli. A Magyar Országos Levéltár Központi Könyvtárában hozzáférhető Szpravocsnyik ucsebnüh zavegyenyij po professzionalnoj podgatovke archivisztov c. kiadványban (összeállítója: Michel le Moél) összesen 84 levéltárosképző intézet (köztük az ELTE Törtétenelem Segédtudományi Tanszék is) szerepel egyebek mellett a következő adatokkal: a tanintézet neve, címe, telefonszáma, alapítási éve, vezetője, a hallgatók száma, a képzés ideje, formái, vizsgakövetelmények, képesítés stb. Ugyancsak az Országos Levéltár Központi Könyvtárában található meg a Podgatovka szovmesztnüh naucsnüh dokumentálnüh izdanyij. Organizacija i metodika rabotü. Metodicseszkije rekomendacü (Moszkva, 1986) címet viselő kiadvány. A közös forráskiadványok készítéséhez — a szocialista országok szakmai együttműködésének keretében — kidolgozott módszertani ajánlásokat foglalja magába. A munka fejezetcímei: A közös forráskiadványok készítésének szervezési elvéi; A dokumentumok feltárása és kiválasztása; A dokumentumok szövegének kiválasztása és közlése; Archeográfiai elvek és a dokumentumok rendszerezése, a kiadvány szerkezete; A tudományos-tájékoztató apparátus összeállítása és tartalma, mellékletek és illusztrációk. 67