Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 3. szám - KILÁTÓ - G. Vass István: A Der Archivar 1984-es és 1985-ös évfolyamai / 62–67. o.

Európa legtartalmasabb és legtöbb aktualitást kínáló levéltári szakfolyóiratai közé tartozik. Az 1984. évi 3. szám a fentieken túlmenően részletesen bemutatja a szövetségi levéltárakat, az egyes tartományokban működő állami levéltárakat, valamint a különböző nem állami levéltárakat. Ezen cikkek ismertetése alól azonban felment az, hogy Dóka Klárának az NSZK levéltárairól szóló kitűnő áttekintése (megjelent: Az Űj Magyar Központi Levéltár Közleményeiben, Bp. 1985) jórészt hasznosítja az itt található adatokat. Ugyancsak el kell tekinteni a Bonnban 1984. szeptember 17—21. között megrendezett X. Nemzetközi Levéltári Kongresszus referátumainak, beszámolóinak és eseményeinek ismertetésétől is, melyet a folyóirat 1985. évi (38. évf.) 1. száma tartalmaz. (A kongresszusról részletes és rendkívül informatív, a felmerült témák magyar vonatkozásait is figyelembe vevő ismertetés olvasható Buzási János tollából a Levéltári Közlemények 1985. évi 1. számában.) A levéltárosok egyesületéről és a folyóiratról fentebb elmondottakat jól szemlélteti az 1984. évi 1. szám, amely a Saarbrückenben 1983. október 10—13. között megrendezett 56. Német Levéltári Nap előadásait és hozzászólásait, illetve a kísérő események, rendezvények ismertetését tartalmazza. A tanácskozás átfogó témája: a levéltári munka és együttműködés határokon átnyúló problémái és nemzetközi aspektusai volt. E nagy témakörön belül először a levéltári forrásproblémák a határkörzetekben című ülés keretében Hans-Walter Herrmann, a saarbrückeni tartományi levéltár igazgatója tartott előadást „Az újabb állam- és tartományi határok hatása a levéltári munkára -7- különös tekintettel Rajna-Pfalzra és a Saar-vidékre

1

' címmel. Előadásában abból az ismert tényből indul ki, hogy a Felső-Rajna és a Mosel közötti francia—német határt a mai állapotnak megfelelően lényegében a napóleoni háborúk után, 1814/1815-ben húzták meg, azonban különösen az ezt megelőző évtizedekben a terület hovatartozása gyakran változott. E változások során részben a menekülő német hivatalok és a megszálló hatóságok ténykedése nyomán, részben a hanyag, olykor a levéltári anyaggal közönséges üzletelést végző hivatalnokok, vagy az értékes pergameneket töltényhüvely gyártásához felhasználó fegyvergyárak pusztításai eredményeként a megelőző századokra vonatkozó történeti forrásanyag jelentős része megsemmisült. A pusztulást elkerülő irategységek is teljesen szétszóródtak; részben a franciaországi, luxemburgi és belgiumi levéltárakba, részben pedig a legkülönfélébb német levéltárakba kerültek. 1815. után (eltekintve a porosz—francia háború és az I., illetve II. világháború időszakától) az országhatárok nemigen változtak, annál gyakrabban változtak viszont a belső tartományi határok. A XIX—

XX. század folyamán részben ez, részben pedig a német levéltárosoknak az 1840-es évektől csaknem egy évszázadon keresztül a pertinencia elvének jegyében folytatott rendezési gyakorlata okozott további jóvátehetetlen károkat. Ez utóbbi ugyanis azt jelentette, hogy az egyes levéltárak a rendezés során feltárt és más területre, más városokra vonatkozó iratanyagokat megküldték az érintett levéltárnak, függetlenül attól, hogy hol, milyen szerv tevékenysége során keletkezett az illető irat. Miután az előadó ismertette, hogy mi történt eddig a külföldön (főleg Franciaországban) levő iratanyag levéltári leltárakban való feltárása érdekében, rátért nagy vitát kiváltó javaslatának ismertetésére: az egyes NSZK-beli levéltáraknak vissza kell adniuk a keletkezési helyük szerint illetékes levéltárnak mindazokat a fondokat és fondrészeket, amelyek nem az ő illetékességi területükön keletkeztek, hogy a történeti források jobb áttekinthetőségét biztosítsák és a kutatási feltételeket megjavítsák. A témához hozzászólt többek között az egyik legérdekeltebb is: Waltér Jaroschka, a müncheni állami levéltárak főigazgatója. A XVIII—

XIX. század for64