Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 3. szám - KILÁTÓ - G. Vass István: A Der Archivar 1984-es és 1985-ös évfolyamai / 62–67. o.

levéltárat tartanak fenn. Az állami szféra levéltári anyaga természetesen csak része a teljes levéltári örökségnek. A nem állami szféra legjelentősebb levéltári anyagait a katolikus püspökségek, valamint a protestáns nemzeti egyházak által fenntartott levéltárak őrzik. De az utóbbi időben szaporodnak a szakszerűen kezelt városi és községi levéltárak, a századforduló óta létező gazdasági levéltárak, valamint a különböző családi, alapítványi, párt- és tudományos intézeti levéltárak is. Az állami levéltárak természetesen semmiféle irányítási vagy ellenőrzési joggal nem rendelkeznek ez utóbbi levéltárak munkája felett, amelyek így az iratátvétel, a levéltári munka, a kutatás, és az iratmásolás kérdéseit saját hatáskörben szabályozzák — olykor lényeges eltérésekkel. A szerző hangsúlyozza, hogy ha a hiányzó központi szabályozottság ellenére az NSZK levéltárügye mégis bizonyos színvonalt ért el, és a különböző levéltárak szakmai munkája hasonló képet mutat, az — a tartományi kormányok és a szövetségi kormány levéltári referenseinek rendszeres megbeszélései (Archivreferentenkonferenz) által az állami területen végzett koordinációs munka mellett — mindenekelőtt két tényezőnek tulajdonítható. Az első, és talán fontosabb, hogy az állami levéltárakban dolgozó szakmunkatársak csaknem valamennyien, de az egyházi, városi, gazdasági, egyesületi stb. levéltárak munkatársai közül is egyre többen rendelkeznek a két levéltárosképző szakiskola és a hozzájuk kapcsolódó főiskolák valamelyikében szerzett diplomával, amely egységes szakmaimódszertani felkészültséget dokumentál, s ami visszatükröződik a későbbi munkában, s elősegíti a különböző levéltárakban dolgozók szakmai együttműködését. Ennek az együttműködésnek és a rendszeres vélemény- és tapasztalatcserének másik tényezője a Német Levéltárosok Egyesülete, melyet nem sokkal a II. világháború befejezése után alapítottak, s amely 8 szakcsoportban ma már mintegy ezer tagot számlál. Eckhart G. Franz a folyóirat ugyanezen számában külön cikkben is ismerteti a Német Levéltárosok Egyesületének létrejöttét (1947) és munkáját. Az egyesület nyolc szekciója a következő szakterületeket fogja össze: az állami levéltárak, az egyházi levéltárak, az uradalmi, családi és személyi levéltárak, a gazdasági levéltárak, a parlamentek, pártok és szövetségek levéltárai, a kiadói, rádió- és filmlevéltárak, végül pedig az egyetemi, főiskolai és tudományos intézeti levéltárak munkatársait. Az egyesület munkájának legfontosabb része a német levéltári napok évenkénti megrendezése, amelyeken mintegy 350—500 levéltáros szokott részt venni. A tanácskozások napirendjén a levéltári munka aktuális kérdései (a levéltári törvény előkészítése, adatvédelem, mikrofilmezés, a levéltárosképzés modernizálása, levéltári kiállítások) éppúgy megtalálhatók, mint a levéltárosok és történészek együttműködésének, a levéltárak „forráskínálatának", a honismereti-helytörténeti munka segítésének kérdései. Az egyesület az Észak-Rajna-Wesztfáliai Levéltárral együtt adja ki a Der Archivart, amely rendszeresen közli a levéltári napokon elhangzott előadásokat (az érdekesebbeket teljes terjedelmükben, a többit rövid összefoglalás formájában), tudósít az egyes szakcsoportok külön tanácskozásairól (jóllehet ezek némelyike — pl. a gazdasági levéltárakban dolgozók — külön szakmai orgánummal is rendelkeznek), valamint a regionális tanácskozásokról. Az évente négy füzetben megjelenő folyóirat egyes számainak felépítése: tanulmányok; jelentések; tanácskozások; a levéltári területet érintő új törvények és rendeletek; levéltári épületek és személyi változások; külföldi jelentések; irodalom. (A félreértések elkerülése végett meg kell jegyezni, hogy a tanulmányokon nem a hazai folyóiratokban megszokott történeti témájú tanulmányokat, vagy forrásközlést kell érteni, hanem kizárólag a fenti tárgykörökben mozgó, a levéltári munkához kapcsolódó tanulmányokat.) Joggal jegyzi meg a szerző a folyóirat munkájának ismertetését lezárva, hogy a Der Archivar 63