Levéltári Szemle, 37. (1987)

Levéltári Szemle, 37. (1987) 2. szám - Molnár András: Deák Ferenc és a zalai liberális ellenzék megbuktatása az 1843-as követválasztáson / 47–59. o.

A helyi hatalmat Zalában hosszú évtizedek óta változatlanul a „jómódú középbirtokos nemesség" tartotta a kezében, s a megye szabadelvű politikai egysége a középbirtokos nemesség csoportjainak belső erőegyensúlyán, kompromisszumán nyugodott. A nemesi vármegye tisztújítási küzdelmeinek mechanizmusa azonban örökös ellenségeskedésre, egymás elleni áskálódásra kárhoztatta ezeket az alapvető politikai nézeteikben egyébként egymáshoz közel álló csoportokat. Ezek a tisztújítási ellentétek az 1840-es évek elején politikai ellentétekké lényegültek át. A 30-as évek második felének heterogén szabadelvű tábora — az országos szinten Széchenyi és Kossuth vitájában csúcsosodó küzdelem analógiájaként — kettészakadt, kialakult egy „fontolva haladó" újkonzervatív, s egy radikális liberális párt.

18 Míg a Deák Ferencet támogató liberális párt magja, szellemi vezérkara, s kiváltképp „kortesfőnöke" Csány László teljes egészében Kossuth nézeteivel azonosult, a Hertelendy Károly vezette csoportosulás Széchenyi szellemét követve bírálta a „rohanó-vágtató" Csány-párt „modorát".

19 Még ez az elvi ellentét sem vált volna végzetessé, ha nem járt volna együtt a liberálisok elsietett hatalomátvételével. „A pisztoly idő előtti elsütése" Zalában az volt, hogy az 1840-es tisztújításon, szakítva Deák Ferenc érdekegyesítésre törekvő — az ellenzék egységét szavatoló — szövetségi politikájával, a Csány László vezette ellenzéki liberális csoport felrúgta a megyei „status quo"-t, a Hertelendyékkel fennálló kompromisszumot, s Hertelendy híveit mellőzve, szinte kizárólag saját híveit, lekötelezettjeit ültette a megye tisztikarába.

20 A tisztújítási győzelmet politikai céljai megvalósítására igyekezett kihasználni a Csány László, Zalabéri Horváth János, Báró Putheány József, Gróf Festetics Benő. Horváth Vilmos, Horváth Edwárd és Inkey Sándor táblabírák, vagyonos középbirtokosok köré tömörülő liberális párt.

21 Politikai elképzeléseik támogatására azonban, bármennyire próbálták, nem tudták megnyerni a velük szemben eleve fenntartással élő Hertelendyt. Ö ugyan folyton megegyezési készségét hangoztatta, de a megye meghasonlásáért minden felelősséget az „uralkodó párt"-ra hárított. A kölcsönös bizalmatlanság légkörében a Csány-pártban az a meggyőződés alakult ki, hogy Zalában egyedül ők a haladás ügyének letéteményesei (ami részben igaz is volt), s ebből a „pozícióból" ostorozták, oktatták ki, leckéztették a húzódozó „mérsékelteket". Azonban a sértegetések, vádaskodások, fenyegetések, melyek Csányék szándéka szerint „jó útra" kellett volna hogy térítsék Hertelendyt, célt tévesztettek: tovább élezték az ellentéteket, s végső soron a liberális tábor elszigetelődéséhez vezettek. Közrejátszott még ebben nemcsak e párt politikai radikalizmusa, de döntően vezetőinek, így Csány Lászlónak, s még inkább Horváth Vilmosnak megalkuvásra képtelen egyénisége, robbanékony, nyers, nehezen alkalmazkodó, magával és másokkal szemben is maximalista természete.

22 Nemcsak a megye tisztikarából, de a kulisszák mögött folyó politikai döntéshozatalok előkészítéséből is igyekeztek kizárni Hertelendy csoportját, azok befolyását. A nyilvános megyegyűléseket megelőző szűk körű esti összejöveteleken több esetben megkérdezésük nélkül döntötték el a lényeges politikai kérdéseket, így a másnapi nyilvános gyűlések ilyenkor már csupán üres színjátékok voltak.

23 A kortársak közül Szabó János táblabíró, Csány hűséges familiárisa, egyenesen a tisztújítások során kialakult személyes ellentétekkel indokolta Deák és az adó bukását: „A köz jóért sokat kell áldozni (írta a bukás után önkritikus hangú leve51