Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 1. szám - HUNGARIKA - Dóka Klára: Az 1848/1849-es polgári forradalommal kapcsolatos források a koblenzi és karlsruhei levéltárakban / 50–61. o.

nek néhány feltétele a Dániától elszakadó Schleswig—Holstein tartományok részére igen súlyos volt. Tiltakozásul 1848. szeptember 18-án Frankfurtban felkelés tört ki, aminek Bádenben is visszhangja támadt. Szeptember 22-én Struve fegyvereseire támaszkodva Lörrachban

3 kikiáltotta a köztársaságot. A demokratákból kinevezett: ideiglenes kormány elhatározta a feudális kötelezettségek kártalanítás nélküli eltörlését, a progresszív jövedelemadó bevezetését és még néhány reformot. E köztársasági mozgalmat azonban — az áprilisi felkeléshez hasonlóan — a kormánycsapatok rövid idő alatt leverték. 1849. március 28-án a frankfurti parlament végre elfogadta az alkotmányt. Ez meghirdette a Német Birodalom megteremtését az egyes fejedelemségek és Ausztria részvételével, és garantálta a polgári szabadságjogokat. A birodalom vezetője a porosz király lett volna, ő azonban nem volt hajlandó elfogadni a császári koronát. Ausztria visszahívta követeit Frankfurtból, és nem csatlakozott Bajorország sem. Nem segített a parlament helyzetén, hogy a kisebb német államok támogatták törekvéseiket. A frankfurti képviselők egy része hazatért és a többiek sem foglaltak el egységes álláspontot. A csonka parlament 1849. június 18-ig Stuttgartban folytatta üléseit, míg Würtenberg királya fel nem számolta. Szászország, a rajnai tartomány,

4 Pfalz

5 és Báden lakossága azonban kiállt az alkotmány mellett. Megmozdulásaik a német mozgalom utolsó szakaszát, és — Magyarország kivételével — az 1848—1849-es európai forradalmi periódus végét jelentették. 1849. május 3-án Drezdában volt felkelés. Május 4-én a régi vezetőség elmenekült a fővárosból és ideiglenes kormány jött létre. Ez azonban nem tudott megerősödni. A mozgalmat május 9-én verték le, amikor a hangadók egy része Bádenben keresett menedéket. A rajnai tartományban május 9-én Elberfeldben tört ki a felkelés, és rövidesen átterjedt Düsseldorfra és Solingenre is. A harcokban részt vett Engels is, akit a bukás után kitiltottak Elberfeldből. Pfalz lakossága május első napjaiban mozdult meg, és május 17-én Kaiserlauternben ideiglenes kormányt hoztak létre. Az új alkotmány védelmére kibontakozott mozgalom Bádenben öltött a legnagyobb méreteket. A katonaság a felkelők mellé állt, május 12-én a rastatti erődítményben, a várvédők soraiban felkelés tört ki, amelyhez egyéb egységek is csatlakoztak. Az egyik szabadcsapat tagja volt Engels is. Május 13-án Karlsruhéban is megmozdulás volt, a nagyherceg elmenekült a fővárosból, és a liberális Brentano vezetésével ideiglenes kormányt lioztak létre. Brentano a mérsékelt politikusok közé tartozott, aki az eseményeket a kispolgárság javára próbálta felhasználni. Vele szemben Struve, Becker és a Szászországból menekült Tzschirner a radikális klubot hozták létre, de a köztársasagot nem kiáltották ki. Május 13-án — 35 ezer résztvevővel — Offenburgban népgyűlés volt, azonban itt is csak a birodalmi alkotmány bevezetését tűzték ki célul. Június 16—18. között a pfalzi csapatokat a segítségül hívott porosz hadsereg Bádenbe szorította vissza, azonban Brentano éberen őrködött, hogy azok ne vonuljanak be Karlsruhéba. Június 9-én a lengyel Mierosíawski vette át Bádenben a katonai vezetést, aki a forradalmi haderőket egyesítette és ellentámadásba ment át. A sereghez tartoztak az egyes városok népfelkelői, különféle munkásosztagok, Becker légionáriusai, a külföldiek részvételével szervezett svájci, német—lengyel, német—magyar légiók. A porosz csapatokat az elmenekült bádeni nagyherceg is segítségül hívta. A 3^4-szeres túlerőben levő poroszokat Mierosíawski seregei a Rajnánál és a Neckárnál június közepén még meg tudták állítani, azonban június 20. után a nagyherceg hívei és katonái egyre jobban megerősödtek. Június 29—30-án Rastatt falai alatt döntő összecsapásra, majd július 8-án utolsó kitörési kísérletre 51