Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 4. szám - KILÁTÓ - Ságvári Ágnes: Viták a nemzetközi levéltáros mozgalom terveiről, tervezéséről / 63–65. o.

A SPA elnöksége foglalkozott az 1987, évi Kerekasztal Konferencia előké­szítésével, és azzal, hogy a vele párhuzamosan megtartandó SPA elnökségi ülés milyen kérdésekkel foglalkozzék. Az egyesületi tevékenység középpont­jában a Könyvtári Egyesületek Nemzetközi Szövetségével (IFLA-val) kiépí­tendő szoros együttműködés, a levéltárosok^könyvtárosok, dokumentátorok ál­tal közösen értékesíthető nyilvántartási rendszerék és akciók kidolgozása áll. A szoros, lehetőleg szervezeti egység mellett szóló érv, hogy ezáltal a levéltá­rak nagyobb anyagi támogatáshoz és szélesebb technikai bázishoz jutnának. Az elnökség ilyen irányú pozitív tapasztalatokat, és természetesen a negatív vélemények közlését is várja. Érdemes a levéltári hetek, illetve levéltári napok szervezésénél a többi or­szág tapasztalatait megkérni, majd értékesítem. Tolmácsolni kívánjuk az ICA elnökségének azon kérését, hogy 1988-ban a világkongresszus idején az erre kijelölt napon mutatkozzék be az összes egyesület. Videós bemutatóm és szö­veges beszámolóra 15, illetve 5 perc áll rendelkezésre. Az információs jelen­tések vagy a többi szervezet számára hasznosítható tapasztalatot tegyenek köz­kinccsé, vagy egy-egy speciális területre irányítsák a figyelmet. Ságvári Ágnes 65

Next

/
Thumbnails
Contents