Levéltári Szemle, 36. (1986)
Levéltári Szemle, 36. (1986) 4. szám - KILÁTÓ - Borsa Iván: Az UNESCO első nemzetközi levéltári statisztikája / 55–62. o.
eset áll fenn, akkor vajon melyik adatszolgáltató mit tekintett „elmúlt beszámolási időszaknak"? — A következő adatgyűjtésnél ezt is tisztán kellene látni. A bizottsági tárgyalások során kialakított buildings and equipment (épületek és felszerelés) adatcsoport 12 adatából 2 maradt, illetve kettőben vonódott részben össze az equipment (felszerelés) című adatcsoport 22. és 23. sorában. E két sorban arra kellett válaszolni, hogy mennyi iaz állványok kapacitása méterben, s hogy e kapacitásból hány méternyi foglalt. (A különbözet megadja, hogy mennyi a szabad tárolási kapacitás.) Megjegyzendő, hogy az évkönyv tájékoztatója nem ad meghatározást arról sem, hogy mi értendő kapacitás alatt. Logikailag arra az állványkapacitásra kell gondolni, amely X iratfolyóméter befogadására alkalmas. Ez lehet egy elméleti mértékegység is függetlenül attól, hogy hagyományos iratanyagot helyezünk el rajta vagy darabbal (item) mért levéltári anyagot. — Lehet, hogy a kérdés körüli bizonytalanság az oka, hogy erre az egyszerűen megválaszolhatónak tűnő kérdésre viszonylag sok esetben hiányzik mindkét válasz, s számos esetben csak az egyik adatsorban kapunk számot. E két adatsor adatait vizsgálgatva néhány érdekesség: Argentínában a Nemzeti Levéltár minden állványa foglalt; az USA Nemzeti Levéltára, amely a 2. sorban 47 763 iratfolyóméter hagyományos levéltári anyagot jelentett és üresen hagyta a 3. sort az iratközpontokról, tulajdonképpen 382 285 méter kapacitással rendelkezik, amelyből csak 225 470 méter foglalt; Japán, Malaysia, Thaiföld és Finnország nemzeti levéltárainak viszonylag nagy szabad kapacitását új épület magyarázhatja; Svédország 3 nemzeti levéltárának szabad kapacitása 31 ezer méter, Franciaország 100 regionális (departmentális) levéltáráé 309 ezer méter, míg 20 tanácsi levéltárunké 8103 méter, ami 10 ezer, 3 ezer és 400 méter átlagot jelent. (A két magyar országos levéltár állványkapacitása nincs közölve „adatgyűjtés hiánya" miatt.) — Japán Nemzeti Levéltárában 14 372 iratfolyóméter hagyományos levéltári anyag mellett 40 ezer méter állvány van, s ezekből 28 604 méter foglalt. Ezt minden bizonnyal az audiovizuális egységek magas (200 ezerre becsült) száma magyarázza. Minthogy 1981-ben a levéltárnak nem vált számottevő ilyen anyaga, feltételezem, hogy itt a levéltár egyik osztályának (cahinet library) hatalmas könyvállománya „rejtőzik", hisz a levéltárak által őrzött könyvállományra vonatkozó kérdés is kimaradt az első táblázatból. A szerkesztés bizonyára arra törekedett, hogy minél kevesebb helyen minél több adatot közöljön, így szerkesztési fogyatékosságnak kell tekinteni a személyzetre vonatkozó adatoknak három sorban történő közlését, hisz a 24. sorból kivonva a 25. sort megkapható a 26. sor összege. A fentiekben vázolt, teljességre igényt nem tartó, problémák már önmagukban is részbeni választ adnak arra a kérdésre, hogy miért olyan hézagos 61 ország adatszolgáltatása. Ehhez természetes adottságként járul az ,a körülmény, hogy számos országnak nem állt -minden kérdésre vonatkozóan megfelelő adatgyűjtés a rendelkezésére. Ennek logikus következménye az, hogy az egyes országoknak feli kell készülniük arra, hogy csak a nemzeti, esetleg a regionális levéltárak, hanem a helyi és a szaklevéltárak is belépjenek az adatszolgáltatók sorába, s minden levéltárcsoport minél hézagmentesebben tegyen eleget az adatszolgáltatásnak. Ehhez azonban a jelenleginél jobban átgondolt adatgyűjtési rendszerre és ahhoz jobban simuló tájékoztatásra van szükség. * * * 61