Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 4. szám - VITA - Böőr László: Levéltáros? történész? levéltáros! / 44–46. o.

gyan szerkesztjük fond jegyzékünket, mit tekintünk fondnak, állagnak, hogyan csoportosítjuk, rendezzük anyagunkat, mit és hogyan selejtezzünk — ez a levéltári szakma belső ügye. (Meggyőződésem: nem az!) De amikor nem tudjuk egységesen alkalmazni és elfogadni például a levéltári értékminimumot (fondszintű selejtezés!); nem értünk egyet pl. a különböző irattári tervek minősítéseivel, de jobbat nem tudunk adni; a külső szervek iratselejtezéseinek ellenőrzései során — megfelelő felkészültség hiányában — tanácstalanul állunk pl. a tükröződő iratok vagy a műszaki dokumentációk selejtezésének kérdése előtt — ez már bőven érinti társadalmi megbecsülésünket is. Hiányoznak a levéltári munkákat segítő levéltárelméleti feldolgozások, átgondolt, megérlelt és elfogadott útmutatások, a mindennapi levéltári munkák folyamán használható kézikönyvek. Nagyon kevés levéltárost ismerek, aki levéltárelméleti kérdések, selejtezési utasítások stb. kidolgozására — tehát az alapvető szakmai munka elősegítésére — munkaidejének jelentős részét áldozná. Talán vannak ilyenek szép számmal, csak én nem tudok az ország levéltáraiban folyó munkákról? Lehetséges. A centralizált levéltári hálózat működése idején az ország levéltárosai — igaz, megyénként egy-kettő — többékevésbé rendszeresen találkoztak, az egységes irányítás következtében szinte közvetlen kollégák voltak, pontosan ismerték egymás munkáját. Ma már gyakran nem ismerjük egymást, nem tudunk a más levéltárakban folyó munkákról, illetve csak véletlenszerűen szerzünk tudomást arról. Nehéz így a szakmai együvé tartozás érzését kialakítani, a szakmai kezdeményezések, kísérletezések, eredmények a saját levéltárban maradnak. Ügy gondolom, hogy ez lenne a létrehozandó levéltári egyesület egyik legfontosabb feladata: lehetőséget biztosítani arra, hogy megismerjük egymást, tudjunk egymásról. Nem találok jobb kifejezést: lehetőséget teremteni a „kollektív tapasztalatcserére". Az egyesület minél szélesebb körben vesse fel a legfontosabb szakmai kérdéseket, vitassa meg, minél több levéltár mondja el tapasztalatait. Hiszen rendezés, selejtezés, segédletkészítés minden levéltárban folyik, minden levéltárnak van tapasztalata, véleménye, állásfoglalása. Feltétlenül hasznosnak tartanám, hogy a rendezvényeken csak egy bizonyos „réteg" találkozzon: azok, akik ténylegesen azt a munkát végzik, van ismeretanyaguk és van mondanivalójuk egymás számára. Ezekre biztosítson megfelelő fórumot az egyesület rendezvényein, majd az itt elhangzott tapasztalatok felhasználásával illetékes bizottság — munkabizottság — dolgozza ki és foglaljon állást az egyes szakmai kérdésekben. • Nem szabad sajnálnunk ezekre a rendezvényekre a munkaidőt: személyes tapasztalatom, hogy levéltárosaink még a szünetekben is szakmai kérdéseket szoktak megvitatni: vagy a napirendhez kapcsolódóan, vagy a levéltári munka során felmerült egyéb — többnyire gyakorlati — kérdéseket. Meggyőződésem, hogy ezek a kis lépések is elősegítik hazai levéltárügyünk előbbre lépését. * És ezt elősegíteni valamennyiünk megtisztelő feladata. Böőr László