Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 3. szám - DOKUMENTUM - Erdész Ádám: Kovács Imre pályaképéhez: Kovács Imre és Kner Imre levelezése, 1936–1937 / 49–67. o.

Kner Imre Kovács Imréhez Gyoma, 1937. ápr. 24. Kedves jó Kovács Űr! Hétfő óta ágyban fekszem és habár ezalatt is dolgozom, mégis a szokottnál több időm jut az olvasásra. Tegnap éppen befejeztem az öreg Szeberényi könyvének olvasását és elkezdtem a Féjáét, amikor az ön új könyve megérkezett.

2

'

1 Mindjárt elkezdtem és éjfél előtt már ki is olvastam. Őszintén gratulálok a könyvhöz. Igaza van Matolcsynak, amikor a mai Pesti Naplóban megállapítja, hogy végig magával ragadja az olvasót.

24 Igen jól van megírva, hangja emelkedett, de nem olyan lelkendező, melodramatikus, mint egynémely újabb íróé, hanem az erős érzelmi aláfestés dacára is mindvégig komoly és tárgyilagos és éppen ezért mély a hatása. A jól megválogatott és világosan ábrázolt dokumentumok szervesen vannak beleépítve a kompozícióba és nagyon alkalmasak arra, hogy még a tárgytól távolabb álló olvasót is megrendítsék és magábaszálíásra bírják. Még az ismert kemsei adatok új feldolgozása is érdekesebb, plasztikusabb és hatásosabb így. őszintén kívánom, hogy könyvének sikere legyen, mert ez egyrészt újabb lehetőségeket és újabb munka kötelezettségét is jelentené önnek és a könyv természete szerint sok lelkiismeret megmozgatását. Jól tudom, hogy ön már a munka további fázisában szeretne tartani, de mégis mindennek alapját a lelkekben kell megvetni.

25 Az éjjel sokat gondolkoztam a könyv anyagán és megint találtam magyarázatot egynémely kérdésre. Többször panaszoltam már önnek, hogy szerintem a kezdeményezésnek, a vállalkozásnak, az új lehetőségek keresése és kihasználása terén a találékonyságnak igen kevés jelét látom a vidéken, sőt sok tekintetben azt kell megállapítanom, hogy a viszonyok romlanak és az emberek ebbe beletörődnek. Persze az is a baj, hogy sok kezdeményezés mögül a reális tényezők helyes szemlélete és a materiális eszközök hiányoznak, de most nem erről akarok beszélni. Hanem inkább arról, hogy az embertömegeken, amelyekről szó van, egy többszörös kontraszelekció taposott végig és valahogy inkább csak „megmaradt" emberekről lehet beszélni. Ha őszintén akarok ezekről a dolgokról beszélni, azt kell mondanunk, hogy Bernát Istvánnak

26 abban sincsen igaza, ha a materiális irányú fejlődést qualitatív szempontból akarta leminősíteni. Mert bizony az az ember, aki ezelőtt negyven esztendővel nyelvismeret híján rá merte adni a fejét arra, hogy elmenjen a világ túlsó felére kenyeret keresni, vagy megyszerezni azt a kis tőkét, amellyel itthon új, önálló gazdasági egységet alapíthatott volna, legalábbis életrevalóság, kurázsi és kezdeményezés szempontjából bizonyosan nem a legalja volt a népességnek. Ha azt vesszük tekintetbe, hogy milyen kulturális tőkével indultak el és hogy boldogultak odakint, más, szerencsésebb népek fiaival összehasonlítva, boldogulásuk is ezt mutatja. Egészen bizonyos, hogy ha nem a frázisok kényelmes műszerével, hanem komoly tömegpszichológiai módszerekkel lehetne a kérdést megvizsgálni, akkor a kivándorolt tömegek a mérlegben számbeli súlyuknál sokkal nagyobb szellemi veszteséget mutatnának. Ez volt szerintem az első kontraszelekció és a második sem folyt le szerencsésebben. Bizonyos ugyanis, hogy az a tényleges állományú, („standbeli") katonaanyag és az A-osztályú népfölkelők, akik elmentek az első mozgósításkor, a színe-java volt az akkori magyar emberanyagnak. Hogy aztán ezzel az emberanyaggal hogy gazdálkodnak, azt csak az tudja, aki még emlékszik a háború kezdetének eseményeire. Már említettem önnek, hogy a monarchia államai kö59