Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 3. szám - R. Várkonyi Ágnes: A Liga Sacra Europája / 15–25. o.

megtagadta a kereszténység érdekeit, kettétépi a nemzetközi jog megszentelt lapjait. Sok változatban hangzik a legsúlyosabb vád: a franciák és Thököly magyar felkelői nagyobb ellenségei Európának, mint a török. Lipót császárt viszont főleg holland, angol, francia és protestáns német szerzők a természeti jog, a nemzeti érdek, a népek lelkiismereti szabadságának nevében bírálják. Hangsúlyozzák, hogy a kereszténység védőjének súlyos méltóságú palástja hódító szándékokat takar. Bizonyság erre a magyarok ügye, Munkács ostroma és az erdélyi fejedelemség. Ezzel elérkeztünk előadásunk utolsó fejezetéhez, a legsúlyosabb kérdéshez. A Liga Sacra Európájának hogyan volt része a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség? A magyar politika segítette, vagy nehezített feloldani a válságot? Másfél évszázadon át a királyság és a fejedelemség legjobb politikusait mindvégig az a célkitűzés vezette, hogy megőrizzék és korszerűen továbbfejlesszék a magyar államiságot, s ha elérkezik az ország visszafoglalásának ideje, államhatalmi szinten vehessenek részt az országegység megteremtésének nagy feladatában. Így épült be az erdélyi fejedelemség diplomáciája, kultúrája az újkori Európában, ezért tartották a királyság politikusai kapcsolataikat Rómával, Béccsel, Varsóval, Velencével és voltak rá képesek, hogy a kultúrában — az elit és a társadalom alsóbb köreiben egyaránt — őrizzék és a fejlődés követelményeinek megfelelően százötven éven át újra és újra megfogalmazzák Magyarország kötelékeit Európával. Ez a fantasztikus teljesítmény 1663—1664ben még úgy tűnt, sikerrel jár: a királyság és a fejedelemség államhatalmi szinten kapcsolódott be a török háború — ahogy újabban számos szerző nevezi — főpróbájába. Magyarország, a kereszténység védőharcosának jó híre még csaknem csorbítatlan, Zrínyit, a „Magyar Mars'-ot egész Európa ünnepli, s a fővezéri tisztség jelöltjei között Párizsban, Rómában, Madridban egyaránt komolyan számolnak vele. A változás, ami 1664—1686 között bekövetkezett, Magyarország jövője szempontjából csaknem végzetes. Legszorosabb külkapcsolatai az erdélyi fejedelemség révén a Liga Sacraból most kimaradt országokhoz fűződnek, Anglia, Hollandia, a német fejedelemségek és Franciaország képviseli a magyar államiság ügyét. A vasvári béke, a rendi főméltóságviselők lefejezése, a prédikátorperek nemcsak felelős politikusaitól, hanem politikai cselekvőképességétől és Nyugat egyetemein nevelkedett értelmiségének javarészétől fosztották meg az országot. Hadseregét az elbocsátások, a fizetetlenség tizedelte meg, s részben a nádor erőfeszítéseiből, részben az erdélyi fejedelem támogatásával őrizte régi értékeit. A török háború kezdete azonban a politikai, lelki kettétépettség állapotában találta. Ne feledjük, hogy az 1664—1683 közötti időszakot — újabban török történetírók is — az Oszmán Birodalom agresszív korszakának nevezik, Kréta megvételét (1669) a törökök lengyel, majd orosz háborúja követte. S amikor 1681ben megkötötték az orosz békét, több mint nyílt titok volt, hogy Isztambul Bécs alá készül. Nemcsak Zrínyi, Sagredo Velence bécsi követe, s a francia portai residens írta meg ezt még annak idején, hanem 1682-ben a Habsburg diplomata is. A mégis védtelenül hagyott országban a megmaradásért az egyetlen ésszerű mozdulat a sokszoros túlerővel szemben az átengedés, a hódolás lehetett. Thököly és a királyság nagy része 1683 után mindent megtett, hogy a kereszténység oldalán intézményes szinten vehessen részt a Liga Sacra vállalkozásában. Az események ismeretesek: Thököly átállási próbálkozásai kudarcba fulladnak, a nádor erőfeszítései csaknem elvéreztek 1684-ben, tudomásul kel21