Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 3. szám - R. Várkonyi Ágnes: A Liga Sacra Europája / 15–25. o.

lett vennie, hogy Bécsben félreállították, a magyar katonaságot magábaolvasztja a Habsburg császár állandó hadserege. 1635-ben pedig az országra hárították a Habsburg országok haditerheinek 70%-át, a nádor már az országpusztulás rémképeivel viaskodik. Hogyan emelkedett ki ebből a mélypontból az ország 1686 tavaszán és nyár­elején, az a magyar történelem még megíratlan fejezetei közé tartozik. Mi most befejezésül a Szent Liga Európájának idevágó lapjairól idézünk fel néhány mozzanatot. A török korszak másfél évszázada Magyarországon az európaiságért, a ke­resztény civilizációhoz tartozás megőrzéséért vívott erőfeszítések, kísérletek tör­ténete is. A királyság főméltóságviselői és az erdélyi fejedelmek Európa csak­nem minden hatalmával kiépítették összeköttetéseiket. Mohács Magyarországa kultúrájában minden újat befogadott, szakadatlanul igyekezett újrafogalmazni közösségét a megújuló Európával. Talán ez is az oka, hogy a Liga Sacra Európája akár önmaga megosztott­ságának tükörképét is szemlélhette Magyarországban. A királyság és a fejede­lemség nem csupán a kereszténység és az oszmán világ ütközőterülete volt, ha­nem behálózták az európai országok érdekellentéteinek erővonalai. Helyzete súlyosabb, mint bármelyik európai országé. Két sajátos körül­mény miatt. Erdély és a királyság a múltban mindig fegyvert fogott a török ellen valahányszor nemzetközi szövetség csapatai jöttek az országba, vagy re­ménye nyílt, hogy Európa segítségére siet. Végül minden alkalommal súlyos veszteségeket szenvedett. A segítségére jött hadseregek kiélték és megsarcolták: „Országunkat megrabolván visszamentek s magunkat magunknak hagytak." A törökök pedig megbüntették és területét tovább csonkították. Az Oszmán Bi­rodalomról tudták, hogy nagysága delelőjén túljutott hatalom, de azt meg nap mint nap tapasztalták, hogy félelmetes ellenfél, még állandó életveszedelem. Ha Európát a kahlenbergi csata örömmámorából 1684 őszén a budai ostrom kudarca a törökök elszánt védekezése józanította ki, a magyarokat évszázados tapasztalatok intették óvatosságra. Zrínyi diagnózisa új aktualitást nyert: „II. Szelim ötven szultána karjainak bilincsében s findzsái között lerészegedve is meghódította a ciprusi királyságot, félelmetes sereggel tudott megjelenni Le­pantónál, bár legyőzte őt a keresztény szövetség, mégis előrenyomult, hogy megkaparinthassa Tuniszt. A török anélkül, hogy győzne, mindig győz, nem­csak nem marad legyőzött. Benne a mesebeli Anteusz öltött festet, aki mind­annyiszor visszanyeri erejét, valahányszor a földet érinti." 1686 elején pedig a török még nem volt legyőzött. Sőt Róma nunciusa írja éppen ekkor: félő, hogy a török ismét Bécs falai alá jön, ha most békét kötnek vele. A másik körülmény, amely a királyság és Erdély helyzetét súlyossá tette, hogy államisága a protestáns lakosság lelkiismereti szabadsága, művelődési ön­rendelkezése a Habsburg kormányzat miatt súlyos veszélybe került. Átmentése csak úgy lehetséges — amint ezt sokszor megfogalmazták —, ha török elleni háborúban államhatalmi szinten, intézményesen vesznek részt. Különben elvész másfél évszázad harcainak értelme, minden megőrzött értéke, s — amint ezt többen megfogalmazták — elvész jövője is. Az államhatalmi szintű jelenlét azonban csakis a Habsburg dinasztikus érdekeket ellensúlyozni képes külföldi hatalom segítségével lehetséges. Röviden; Magyarország és Erdély sajátos érdekei is kettős jellegűek. Mielőbb szorítsák ki a törököt az országból, aminek az európai egység az alap­vető feltétele. Nyerjen biztosítékokat államisága védelmében, ez viszont a ha­talmi ellentétek igen magas szintű áthidalását követeli meg. 1686 forrásai ar­ról tájékoztatnak, hogy kínosan és keservesen, de mégis a konfliktusok, a fe­22

Next

/
Thumbnails
Contents