Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 2. szám - VITA - Dóka Klára: A levéltáros egyesület perspektíváiról / 68–70. o.

A levéltáros egyesület perspektíváiról A Levéltári Szemle előző száma a MKE Levéltári Szekció 1986. évi programját közölve hírt adott arról, hogy a jelenlegi vezetőség megbízatása őszre lejár, és az új választás nemcsak személyi változásokat jelent majd, hanem azt is, hogy az egyesület működésében az első 5 éves periódus véget ért. Mint minden választás előtt, a szekció tagjai és mások — biztatásra vagy anélkül — már most több fórumon megfogalmazták a kérdést: hogyan tovább? E folyóirat hasábjain olvashattuk Buzási János vitaindító cikkét, amelyben kritikus hangon veti fel az egyesület továbbélésének problémáját. A szerző ugyan nem tagja a szekciónak, de annak munkáját ismeri, sőt két íziben előadással is megtisztelte a rendezvények résztvevőit. Az általa említett jogos problémák elemzéséhez végig kellene tekinteni az egyesület működését, de a mérleg készítése még nem aktuális, és adott esetben nem is feladatom. Különösen nem az értékelés, amihez még a kellő viszonyítási alap hiányzik, hiszen az összehasonlítás a más történeti körülmények közt működő levéltáros szervezetekkel igazságtalan volna. Elődeink munkáját mindkét esetben a világháborúk tették tönkre, amit ők az adott viszonyok között elvégeztek, azt a legnagyobb elismeréssel kell emlegetnünk, nem pedig intő példaként, hogy lám, már két szervezet felbomlott, két kísérlet nem sikerült. Ami az elmúlt 5 év eredményeit és gondjait illeti, arról nyilván néhány év távlatából, egy következő periódussal összehasonlítva lehet reális véleményt mondani. Az elmúlt időszakban a szekció titkári és olykor egyéb beosztású teendőit is ellátva sok olyan tapasztalatot szerezhettem, amelyekkel a cikkben tárgyalt gondokat alátámasztani és megcáfolni is lehetne, azonban nem kívánok írni sem „bűnlajstromot", sem „védőbeszédet", csupán a továbblépés kérdéséhez szólnék hozzá. Nem írható a szerző rovására, hogy egy sor kérdésben (kétnapos rendezvények, nemzetközi kapcsolatok, kirándulás stb.) olyan javaslatokat tesz, amelyeket a szekció eddig is megvalósított, hiszen kívülállóként nem tájékozódhatott mindenről. A teljes, hosszú távú ötletsor azonban alatta marad az eddig hol jól, hol rosszul működő szekció éves programjának is. Nem hiszem, hogy gyökeres változásokat hozna, ha az egyes módszertani kérdéseket kizárnánk a programból, vagy az előadások szakszerűségét előzetes zsűrizéssel próbálnánk biztosítani. Az egyes rendezvényeken megjelenők száma eddig is szinte egyértelműen jelezte a várható színvonalat,^ és érdekes módon, mindig a szűk szakmai kérdések iránit volt a legnagyobb érdeklődés. Fontos és megoldandó feladatnak az egyesületi tömegbázis megteremtését, a szervezet nyíltabbá tételét tartom. Amikor 1980-ban a szervezés megindult, sajnos minden kísérletezés ellenére sem volt lehetőség önálló egyesület létrehozására. A sok elutasítás után csak egy korlátozott forma, szekció megalakítására volt mód, amely a közgyűjteményi gondolat jegyében a MKE-hez csatla03