Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 2. szám - Rédey Pál: Az Evangélikus Országos Levéltár / 17–20. o.

láláig élt. Végül is a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozta gyűjteményét, amelyet a mai napig ott őriznek. Ugyanez a Jankovich vetette meg a Nemzeti Múzeumnak, az ország második legértékesebb anyagával rendelkező levéltárnak .az alapjait Széchényivel és Kovachichcsal.) Az evangélikus egyházhoz sem volt szűkmarkú, mert megajándékozta Luther Márton 1542-ben saját kezűleg írt végrendeletével. Ilyen, s hasonló „kincsek" egészítették ki az egyre növekvő gyűjteményt. A XIX. sz. második felében azután még szorgosabban gyűjtötték az egyházkerületek iratanyagait, s úgy látszik a közhangulat hatása alatt megmozdultak a mecénások is, akik nem sajnáltak jelentős pénzáldozatokat is hozni egy-egy értékesnek tartott iratgyűjtemény megvásárlásához. Itt kell megemlítenünk Bauhofer György budai lelkészt, akinek hatására a nádor evangélikus felesége, Mária Dorottya főhercegasszony jelentős kéziratsorozatokat vásárolt, s azokat az evangélikus levéltárnak adományozta. így nőtt, bővült az anyag, s egyik helyiséget a másik után kellett a levéltárhoz csatolni, míg végül is a terjeszkedésnek nem volt már tovább lehetősége. De erre az időre esik az, hogy a meglevő anyagot rendezték és katalogizálták. Ezzel kapcsolatban Vető Béla, az Országos Levéltár jelenlegi vezetője ezt írja: „Az elvek, amelyek általában egész Magyarországra érvényesültek, a levéltártan kifejlődésével utólag helytelennek bizonyultak, akkor azonban célravezetőknek, a kutatást elősegítőknek látszottak. Az iratokat függetlenül attól, hogy miként, mely szerv vagy közület működésének eredményeként keletkeztek, szoros időrendben állították össze, s ezzel a régi elenchusokat használhatatlanokká tették. A mechanikus rendezési elv hátrányait viszont részben kiegyenlítették azzal, hogy az anyagról cédulakatalógust készítettek. Ennek 17914g terjedő része 1912-ben nyomtatásban is megjelent... A nyomtatott elenchus második kötete 1915-ben jelent meg és a manuscriptumok jegyzékét tartalmazza. Azelenchusok a kutatóknak bel- és külföldön egyaránt értékes segítséget nyújtottak és nyújtanak ma is ..." A XX. sz. elején (1912) az evangélikus egyház egy hatalmas épülettömböt vásárolt Budapesten, az Üllői út 24. szám alatt, amelynek udvarában még egy kétemeletes épületet tudott felhúzni. Ennek az épületnek la földszántá részében helyezték el a Deák téren tárolt és onnan már-már kiszorult iratanyagot. Itt lett végleges helye az Egyetemes Levéltárnak, amelynek történetében új korszak vette kezdetét 1952-ben. Az 1952-ben összeült zsinat az eddigi négy egyházkerületet összevonta két kerületté, s az egyházmegyék számát 16-ban jelölte meg. Tudnunk kell azt, bogy a négy egyházkerület a Trianon előtti történelmi Magyarország egyházi szervezetét tükrözte. S noha a trianoni határvonal az egyházi szervezet térképén is áthúzódott, 1952-ig az egyház legfelső kormányzati szervei változatlanul la régi képletben éltek. A gyakorlati életnek megfelelően csak í 952-ben számolta fel az egyház ezt az anakronisztikus helyzetet. Levéltári szempontból is döntő kihatással volt ez az intézkedés. Hiszen az eddigi autonóm testületek — püspökségek, esperességek, s az időközben megszűnt iskolák, intézmények stb. •— iratanyagának elhelyezéséről gondoskodni kellett. Mi sem látszott természetesebbnek, mint azokat az Egyetemes Egyház levéltárára bízni. S mivel a „hivatalos" iratanyagon kívül különböző hagyatékok révén nagy terjedelmű írói anyag birtokába került a levéltár, az új épületben is kétségbeejtő helyszűke adódott. (Az írói hagyatékból említésre méltó Székács József püspök f 1876, Zsilinszky Mihály történetíró | 1962, Payr Sándor t 1938, és Kovács Sándor | 1942 egyetemi tanárok, egyháztörténészek tudomány- és művelődéstörténeti iratanyagai stb.) Az eredetileg a legfelsőbb egyházi szervezet levéltáraként létrejött és kezelt 18