Levéltári Szemle, 36. (1986)

Levéltári Szemle, 36. (1986) 1. szám - HÍREK - Lakos János: A Levéltári Tanács 1985. december havi ülése / 99–101. o.

A Levéltári Tanács 1985. december havi ülése A Művelődési Minisztérium szakmai tanácsadó testületeként működő Levéltári Tanács 1985-ben egy ülést tartott, amelyre december 5-én került sor az Űj Magyar Központi Levéltárban. Az ülésen a tanács tagjain és az állandó meghívottakon kívül részt vett Villangó István, a Művelődési Minisztérium Közgyűjteményi Főosztályának vezetője. Kanyar József, a Levéltári Tanács elnöke megnyitójában egyebek mellett bejelentette, hogy a minisztérium intézkedése nyomán két új tag került a testületbe: Mucsi Ferenc, a MTA Társadalomtudományi Főosztályának vezetője funkciója alapján, és Matók György, a Számítástechnikai Alkalmazási Vállalat irodavezetője. Első napirendi pontként igen aktuális, a levéltári szakmai színvonal fejlődése szempontjából kulcsfontosságú tárgyat, Kállay István tanszékvezető egyetemi tanár Javaslat a levéltári kézikönyvek kiadványsorozatról c. előterjesztését tárgyalta meg a tanács. (A téma egyébként szerepelt az 1985 őszi levéltárigazgatói értekezlet napirendjén is.) Az ülés résztvevőinek előre megküldött írásos anyagban Kállay István indításul felvázolta a magyar levéltárügy felszabadulás utáni elméleti produktumát. Értékelő jellegű áttekintésének summázataként leszögezte: szakmánk eddig is figyelemre méltó elméleti munkásságot fejtett ki, de most elérkezett az idő, „hogy az erőket koncentrálva, a levéltári terület és az ELTE együttműködésével a mai generáció is megpróbálkozzon az elméletet a kor színvonalán tartani, illetve színvonalára hozni". Kállay István ezután — mindig utalva a már folyó kutatásokra is — megfogalmazta a szakma előtt álló fő elméleti feladatokat. Ezek sorában elsőként egy olyan, válogatott bibliográfiát is tartalmazó Levéltári ismeretek kézikönyv megírását és kiadását javasolta, amely betöltené a felsőfokú képzés ma még hiányzó tankönyvének funkcióját is. mert erre a célra az 1980-ban megjelent kézikönyv nem alkalmas. Azért, hogy a kézikönyvben megfelelő terjedelem jusson a levéltári munka kérdéseinek kifejtésére, az előterjesztő bizonyos témakörök esetében külön kötetek kiadását tartotta szükségesnek. Az egész elméleti kutatómunka szempontjából alapvetőnek és sürgősnek minősítette egy levéltári bibliográfia elkészítését, amely a magyar és a fontosabb külföldi szakirodalmat egyaránt magába foglalná. (Kállay István a bibliográfiai munkálatok koordinálásával Gazda István tudománytörténészt javasolta megbízni.) Az anyagban — alighanem a szakma egészének véleményét kifejezve — erősen hangsúlyozódott a Magyar irattan elkészítésének szükségessége: ma is csak Meisner 1952-ben kiadott és 1954-ben lefordított műve áll rendelkezésre, ennek példái pedig távol állnak a hazai gyakorlattól, tehát hézagpótlásról van szó. Nem kevésbé fontosnak minősült a szintén hiányzó áttekintő magyar és egyetemes levéltártörténet megírása, különös tekintettel arra, hogy rokon szakterületünk, a könyvtárügy története már készülőben van. Az előterjesztő egyértelműen levéltárosi feladatnak ítélte a magyar kormányzattörténet megírását is. Kállay István nem feledkezett meg a levéltári anyag külső használóiról, a kutatókról sem: javasolta a Levéltári kutatók kézikönyve c. kötet kiadását, amely — az alapvető tudnivalók közlésével — megkönnyíthetné az intézmények kutatószolgálati munkáját. Jelentős teret szentelt az előterjesztő a történelem segédtudományainak, 99