Levéltári Szemle, 35. (1985)

Levéltári Szemle, 35. (1985) 1. szám - Bán Péter: Tudományos ülésszak a Nemzeti Levéltári Nap alkalmából: [Kosáry Domokos, Jaan van Albada, Farkasinszky Lajos, Ormos Mária, Kanyar József, Verő Gábor előadásai] / 6–17. o.

a szerzőt útjain, bizonyára csodálkozott volna sok mindenen, így főleg a modern közlekedési és távközlési eszközök használatán, sőt még elvi célkitűzéseinken is talán, de, félünk, mindjárt otthon érezte volna magát, mihelyt levéltári vagy könyvtári adatgyűjtésre kerül a sor, mert hiszen annakidején, a XVIII—

XIX. század fordulóján . .. lényegében véve ő is sokban hasonló módon dolgozott. A szerzőnek, aki munkája közben e feszültséget érezte szüntelen ... [le kellett vonnia a tanulságot], hogy ha tovább szeretnénk haladni és valóban többre jutni, akkor, egyebek között, munkaszervezetünket, technikai felszerelésünket és információt tároló-szolgáltató rendszerünket is korszerűbbé kell fejlesztenünk."

1 Kosáry Domokos ebben a kézikönyvében sem tagadta, hogy grandiózus munkája nem lehetett volna sikeres a levéltárakban végzett feltárási előmunkálatok nélkül, s az előszóban magyar, valamint szlovák levéltárosok egész sorának mondott köszönetet segítségükért. Előadásában is kifejezte: elismerés illeti a levéltárosokat azért, amit eddig tettek, hogy akár kedvezőtlen körülmények között is folytatják munkájukat, a forrásanyag rendezését, segédletek, fondjegyzékek, repertóriumok készítését. Űj eljárások, módszerek is társulni kezdtek a hagyományos kézművestechnika mellé az utóbbi években: különféle lyukkártyás nyilvántartások — amelyek azért nemzetközi összehasonlításban már aligha avantgárdé jelenségek —, sőt az első kísérletek a komputerek alkalmazására. A végső mérleg azonban semmiképpen sem pozitív előjelű; az egy-két évtizede konstatált feszültség, ami a történettudománnyal szemben fellépő, az idő előrehaladtával növekvő és differenciálódó társadalmi igények, illetve az ezek kielégítéséhez szükséges eszközök, eljárások, munkamódszerek, információs rendszerek között kialakult, ez a feszültség egyáltalán nem csökkent. Sőt — Kosáry Domokos kendőzetlenül fogalmazott — növekedett a távolság a szükségletek és a lehetőségek között. A diagnózis megállapítása után logikusan került sor néhány meghatározó kérdéskör és a velük kapcsolatos feladatok körvonalazására. Kosáry Domokos ezeket három pontba csoportosította. 1. A levéltárak mint tudom,ányos intézmények A gondokkal és teendőkkel mindenekelőtt a történettudomány oldaláról kell foglalkoznunk. A levéltárak ugyanis, mint a történeti forrásértékű iratanyag gyűjtői, őrzői, feltárói töltik be a tudományos intézmény szerepét, és mint ilyenek integráns részei a magyarországi történettudomány szervezetének, hálózatának, apparátusának. Természetesen a levéltárba átkerült iratanyag is tartalmaz még a ma gyakorlati életében szükséges, aktuális adatokat, amelyek iránt hivatalok, intézmények, testületek stb. közvetlenül érdeklődnek, hiszen a mindenkori jelen sok szállal visszanyúlik a múltba. De a kérdésekre a levéltár ilyenkor nagyrészt mint a történettudomány kutatóhelye válaszol. A történettudományi hálózat minden egyes láncszemének közös és minden más résztevékenységet meghatározó funkciója a valóságfeltárás, a történelmi diszciplínák szempontjából a múlt valós feltárása. A források kutatása, megszólaltatása nélkül egyszerűen nem létezik autentikus történetírás, a forrásoknak pedig csak igen kis töredéke található a levéltárakon kívül. Kosáry Domokos nem hallgathatta el, 'hogy milyen gyakran és felelőtlenül hagyják figyelmen kívül a forrásokon alapuló tudományos igényű fcutatás elválaszthatatlanságát a levéltáraktól. Egyik legutóbbi példaként említette azt a tudományszervezési munkálatot, amely, miközben a legeltérőbb 7