Levéltári Szemle, 35. (1985)

Levéltári Szemle, 35. (1985) 4. szám - Prickler, Harald: Régi mértékek Vas megyében / 42–48. o.

ciát mutatják, hogy háttérbe szorítják, szinte „felszívják" a közvetlen környék helyi mértékeit; a még a kereskedelmi vonzáskörbe tartozó territórium tágabb körzetében a központi helyek mértékei mint „irányadó^mértékegységek" (vo-r natkoztatási mértékek, mértékadók) kerülnek felhasználásra a helyi mértékekre való átszámításnál; csak ennek révén válik lehetővé az utóbbiak nagyságának pontos megállapítása. Ebből az származik, hogy olyan vidékeken, amelyek távol esnek a fontos kereskedelmi csomópontoktól, a helyi mértékek dúsabb változatosságban találhatók, és hogy mindenekelőtt sokkal továbbig fenn tudták tartani magukat a felsőbb hatóságoknak a mértékrendszer egységesítésére és nivellálására minduntalan megújuló törekvésével szemben. Joggal megfogalmazhatjuk a tételt, hogy a helyi mértékekben megnyilvánuló szegényesség és fogyatékosság egybeesik a fejlett kereskedelmi élettel, egy domináló központ meglétével, míg viszont a helyi mértékek gazdagsága és bősége gyenge távolsági kereskedelemre enged következtetni. Ez a tétel főként az újkorra, a 16—18. sz. idejére érvényes. Ez figyelmen kívül hagyja, hogy a számtalan helyi mérték, amelyek egymáshoz igen egyszerűen viszonyulnak, esetleg vagy talán valószínűen eredetileg sokkal nagyobb területi egységekben általánosságban használt mértéknormák változataiként, ill. variánsaiként megjelenve, közös gyökérként a java középkorban érvényes „birodalmi mértékekre" mennek vissza. A dezintegráló és integráló tendenciák, a centrifugális és centripetális erők küzdelmében, amely, mint a történelem más aspektusaiban is, a mértékvilág fejlődésében is megfigyelhető, a mi időszakunkban (16—18. század) az integratív, a centripetális trend mutatkozik hatékonyabbnak: A helyi mértékek bősége lassanként háttérbe szorul a régió feletti mértékekkel szemben; de ez a folyamat, más régiókhoz viszonyítva, Vas megyében viszonylag lassabban játszódott le. Az olyan elsődleges levéltári források révén, mint a helyi gazdasági igazgatás, a földesúri, városi, mezővárosi és községi számvitel, de különösen a Mária Terézia-féle reformok óta beindult, a megyei levéltárban őrzött úrbéri szabályozási iratok tömegének felhasználásával, lehetővé válik, hogy még sok új ismeretet gyűjtsünk a történelmi Vas megye régi mértékeiről, beleértve a jelenlegi Dél-Burgenlandot is. Ha ezek a helyi mértékek a távolsági kereskedelem története szempontjából alárendelt jelentőségűek is, kiemelkedő fontosságúak a helyi termelés mennyisége, annak elosztása és értékesítése, ennek következtében a helyi gazdasági és szociális viszonyok kutatása tekintetében. Vegyünk egy példát: Mit ér nekünk, ha arról értesülünk, hogy egy földbirtokos 1000 akó bort adott el külföldre, hogy egy helységnek 4000 akó bor kivitelét engedélyezték, hogy egy uradalomban összesen 300 köböl gabona gyűlt be urasági (allódiális) közvetlen termelés, az alattvalók tized- és egyéb szolgáltatásai formájában, ha nem tudjuk, hogy milyen bor- és gabonamértékeket, mekkora akót vagy mérőt kell értenünk? Történészek alkalmasint arra támaszkodnak, hogy az átszámításoknál az azon a tájon szokásos „iránymértéket", a „tartományi" vagy „birodalmi mértékegységet" kell tekintetbe venni, például Ausztriában a bécsi akót és az alsó-ausztriai tartományi mérőt, Magyarországon a pozsonyi mértékegységeket. Ha azonban közben megfeledkezünk arról, hogy az idők során ezek a tartományi mértékek is tartalmi változásokat szenvedhettek, másrészről, hogy egy bizonyos mértékterminus tartalmi palettája 1-től 100-ig terjedő (!), óriási ingadozásokat mutathat, csak akkor tűnik ki annak a veszélyessége, sőt értelmetlensége, hogy régi mennyiségi adatokat a jelenlegi normaskálába átszámítsunk olyan esetben, amelyben nem lehet a forrásban szereplő mértéket egyértelműen meghatározni. Alapelvként ahhoz keil ragaszkodnunk, hogy a középkor végén, illetőleg az újkor kezdetén Vas megyében éppúgy, mint a legtöbb más régióban is, minden 43