Levéltári Szemle, 35. (1985)

Levéltári Szemle, 35. (1985) 2. szám - KILÁTÓ - E. Jenes Margit: A Szovjetszkije Arhivi 1983-as évfolyamáról / 74–79. o.

mintha a dolgozó maga választja meg a pihenés idejét. A pihenés lehetőség szerint legyen aktív, vagyis kötelező jelleggel kellene bevezetni a munkahelyi testnevelést. A monoton munkát végzők fáradtságát tanácsos kis, 15—20 perces, kellemes zeneszámokkal feloldani. A folyóirat tóbb cikke foglalkozik a levéltárak őrizetében levő történelmi értékű dokumentumok gyarapításának kérdésével. Közülük L. A. Kobelkova tanulmánya (3. sz. 21—26) a hangdokumentumok levéltári gyűjtésének problémáit elemzi. A hangdokumentumok szisztematikus gyűjtése a Szovjetunióban már a 30-as években megindult. 1932-ben alakult meg a Hangfelvételek Központi Állami Levéltára. A hangfelvétel-technika fejlődésével, minőségi változásával, a felvételek számbeli növekedésével és a felvételeket előállítók körének állandó bővülésével a hangdokumentumok jelentősége megnövekedett. A nyolcvanas évekre már kialakult az a levéltári hálózat, amely ezeknek a dokumentumoknak a gyűjtésére specializálódott: a Hangfelvételek Központi Levéltárán és a köztársasági levéltárakon kívül a moszkvai és a leningrádi hangdokumentum-levéltárak. Ezek többé-kevésbé már nyilvántartásba vették azokat az intézményeket, ahol hangdokumentumot hoznak létre, de a kérdés korántsem megoldott. Ezek a levéltárak ugyanis elsősorban azoknak az intézményeknek a dokumentumait gyűjtik, amelyek a levéltár székhelyén működnek, ez pedig a dokumentumanyag elszegényedéséhez vezet, hiszen korlátozott az átadó intézmények köre. A moszkvai és a központi hangdokumentum-levéltár érdeke a legnagyobb moszkvai vállalatok esetében nemegyszer összeütközik, ugyanakkor teljesen kimaradtak hatáskörükből a tudományos kutatóintézetek, minisztériumok stb., ezeknek ugyanis a hangdokumentumai az általános levéltárakba kerülnek (!?). Sok tekintetben rendezetlen még néhány — a levéltárak és az intézmények közötti — szervezési kérdés is. Az előbbiekből kitűnik, hogy a levéltárak illetékességi körének kérdését még nem tisztázták megfelelően. A hangdokumentumokat létrehozó intézmények a következő csoportokba sorolhatók: 1. Azok az intézmények, amelyeknek alapvető funkciója a hangfelvételek létrehozása (tv, rádió, hanglemezgyárak); 2. Olyan intézmények, amelyek szerkesztőségei, rádióstúdiói a munkáskollektívák életére vonatkozó hangdokumentumokat hoznak létre; 3. A saját kulturális, felvilágosító vagy ideológiai tevékenységüket hangdokumentumokkal is segítő intézmények (kultúrházak); 4. Intézmények, amelyek hangdokumentumai a gépesített ügyvitel, az információ őrzés-keresés eszközei. Az intézmények fenti csoportosítása teljes képet nyújt a hangdokumentumokat létrehozó intézményrendszerről és jól jellemzi funkcionális sajátosságaikat, dokumentumállományukat. Mindez az illetékes levéltárak gyarapítási forrásainak megállapításában és a gyarapítás kritériumainak kidolgozásában játszik fontos szerepet. Az első három csoportba tartozó intézmények hangdokumentumai a hangfelvételek levéltáraiba, míg a negyedik csoporté az általános levéltárakba kerülnek. A gyarapítási munka minőségi színvonalának emeléséhez szükséges lenne a levéltárak és az illetékességi körükbe tartozó intézmények munkakapcsolatainak javítása is. Egy nagyon munkaigényes levéltári tevékenység megkönnyítésére készült el a biztonsági mikrofilmkockákat számláló berendezés (6. sz. 57.). Sokszor szükségessé válik a mikrofilmtári feldolgozó munka során a tekercseken található filmkockák megszámlálása. A hagyományos vizuális azonosítás és számo77