Levéltári Szemle, 35. (1985)

Levéltári Szemle, 35. (1985) 2. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Kloss Andor: Évtizedek a levéltár szolgálatában: beszélgetés Házi Jenővel / 69–73. o.

persze nagyon szigorú feltételei vannak, gondolok itt például a megfelelő nyelvtudásra, különböző korok írásmódjainak tökéletes ismeretére. Kiktől szerezte meg ezt a nélkülözhetetlen tudást, kik voltak a mesterei? •— Először is Békefy Rémig, a budapesti egyetem művelődéstörténeti intézetének igazgatója, aki egyúttal professzorom is volt. A latin nyelvű oklevelek olvasására Fejérpataky László, a Nemzeti Múzeum igazgatója tanított meg. A német nyelvű írások olvasását Szekfű Gyulától sajátítottam el; ő akkoriban a bécsi Állami Levéltár tisztviselője volt. Még egyetemi hallgatóként az a jó gondolatom támadt, hogy 1913-ban a vakációt, a júliust és az augusztust, a magam költségén szállodában lakva, Bécsben töltöm. Napi költségem öt korona volt. Mármost ezt a két hónapot arra használtam fel, hogy az Állami Levéltárban és az Udvari Kamarai Levéltárban oklevelet olvastam. Itt ismerkedtem meg Szekfű Gyulával. Miután ő megállapította, hogy én vagyok az első budapesti egyetemi hallgató, aki Bécsbe is eljár kutatni, nagyon nagy szeretettel fogadott és hihetetlen türelemmel tanított a régi német nyelvű írások olvasására. Ugyanígy az ő segítségükkel alapos tájékozottságot szereztem a legfontosabb iratok tanulmányozásában. Ez a két levéltár őrzi ma is a monarchia legfontosabb irományait. Budapesten, az Országos Levéltár csak a végrehajtó szervek intézkedéseinek okiratait tartalmazza. — Az utóbbi időben születésének centenáriuma okán sok szó esett Szekfű Gyuláról. Egyéniségének, történettudományi munkásságának korábbinál reálisabb értékelése is folyamatban van. Több évtized távlatából hogyan látja Szekfű Gyulát, az embert, a tudóst? — Csak a legnagyobb elismeréssel tudok visszaemlékezni rá. A bécsi Állami Levéltár tiszt viselőjeként nem lett volna kötelessége, hogy velem úgy foglalkozzon, mintha egyenrangú munkatárs lettem volna, ő azonban nem éreztette velem, hogy én csak egyetemi hallgató vagyok. Annyira megörült nekem, és annyira felkarolt, hogy ha én mentem hozzá, minden munkáját félretéve azonnal rendelkezésemre állt. őnélküle tulajdonképpen a legnehezebb kezdő lépéseket nem tudtam volna megtenni. Ilyen mértékű szolgálatkészséggel állott rendelkezésemre Eckhardt Ferenc is, de mivel én többet tartózkodtam Bécsben, többet voltam Szekfű Gyulával. Eckhardt tulajdonképpen kiegészítette mindazt, amit Szekfűnél tanultam. Én aztán, már mint levéltáros, legalább 15 éven keresztül minden nyaramat Bécsben töltöttem, e két levéltár iratainak tanulmányozásával. Szekfű Gyula tudományos jelentőségét abban látom, hogy ő volt az első magyar történetíró, aki Magyarország határán túlra is nézett, európai szinten gondolkodott, és ennek megfelelően európai színvonalú történettudós volt. Szekfűnek és Eckhardtnak köszönhetem leginkább, hogy már idejekorán én magam is európai horizonton kezdtem gondolkodni. — Az Akadémiai Könyvkiadó gondozásában a közeli múltban jelent meg a Soproni polgárcsaládok 1535—2848 című kétkötetes munkája, amely a különböző okiratok alapján tételesen életrajzi adatokkal dúsítva, felsorolja azt a 2116 egyént, aki 1535 és 184S között polgárjogot szerzett Sopronban. Nem túlzás arról beszélni, hogy ez az egyik legjelentősebb várostörténeti forráskiadvány, amely magyar nyelven megjelent. Mikor kezdett adatokat gyűjteni e jelentős munkához? — Az adatgyűjtést már 1925-ben elkezdtem. Indítékot Szekfű Gyula adott, aki a Három nemzedék jegyzetei között a várostörténetről szólva azt a súlyos kijelentést tette, hogy az tudományos szempontból még a kezdet kezdetére sem ért el. Ez ütött szeget az én fejembe, és ez biztatott engem, hogy Sopronban, 71