Levéltári Szemle, 35. (1985)

Levéltári Szemle, 35. (1985) 2. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Kloss Andor: Évtizedek a levéltár szolgálatában: beszélgetés Házi Jenővel / 69–73. o.

Évtizedek a levéltár szolgálatában BESZÉLGETÉS HÁZI JENŐVEL Házi Jenő 1918 és 1950 között Sopron város főlevéltárnoka volt. Napjainkban az egykori törvényhatósági főlevéltárnokok nemzedékének legidősebb tagja. Az itt következő beszélgetés a tudós levéltáros életének, munkásságának fontosabb állomásait és eredményeit kívánja bemutatni. — Mindenekelőtt arra kérném, idézze fel pályakezdését. — Azzal kezdem, hogy édesanyám papnak szánt. Beíratott a pozsonyi ki­rályi katolikus gimnáziumba, ahol 1910-ben érettségiztem. Közben a papi pálya iránti érdeklődésemet elveszítettem, s ezért az érettségi után beiratkoztam a bu­dapesti egyetem bölcsészettudományi karának történelem és földrajz szakára. Itt 1914-ben végeztem. Arra számítottam, hogy ezután a mintagimnáziumba ke­rülök, majd pedig a mintagimnáziumi évfolyam elvégzése után egy évre tanul­mányi ösztöndíjjal Franciaországba. Mindez azonban megsemmisült, mert 1914 augusztus 1-én be kellett vonulnom. És katonáskodtam 1918 szeptemberéig. Időközben elvesztettem hivatásérzetemet a tanári pálya iránt is. Még 1917-ben doktoráltam és letettem a levéltárkezelői szakvizsgát. Ilyenformán jó kapcso­latba kerültem az Országos Levéltárral, személy szerint Csánki Dezső főigazga­tóval, aki fölhívta a figyelmet, hogy Sopronban megüresedett a levéltárnoki állás, és amennyiben kedvem van, oda kineveznek. Mivel a levéltárosi álláshoz az oklevelek vizsgálata és tanulmányozása nyomán kedvem támadt, meg füg­getlen is akartam lenni, elfogadtam az ajánlatot és elfoglaltam a soproni állást, kevéssel az Osztrák—Magyar Monarchia összeomlása előtt, 1918. szeptember 17-én. Ettől kezdve itt voltam állásban 1950-ig, amikor is egyik napról a má­sikra nyugdíjaztak. Nos, miután megkezdtem a levéltárban a munkát, hama­rosan felismertem, hogy különböző okiratokban rendkívül gazdag. A levéltárat egyébként elhanyagolt állapota miatt két évig rendeztem, míg végre a kutatás számára használható állapotba került. A rendezés közben határoztam el, hogy a gazdag középkori anyagot forráskiadványban közrebocsátom. — Ha jól értem, ez az elhatározás egyúttal kutatási program is volt. — Igen. A közreadási szándék azt is jelentette, hogy a munka hosszú ideig fog tartani, mert a levéltár, mint mondottam, középkori iratokban rendkívül gazdag volt. Közben persze még egyéb tudományos munkák elvégzésére is volt lehetőségem. Az első munkám a Sopron szabad királyi város története, okleve­lek és levelek, 1162—1541 című forráskiadvány első kötetének megjelentetése volt 1921 tavaszán. Az időpont azért fontos, mert ez év végén, pontosan decem­ber 14-én volt a népszavazás. Ez a kötet tartalmával rendkívül fontos szerepet játszott a soproni intelligencia, a hazafiasán gondolkodó iparosság megnyeré­69

Next

/
Thumbnails
Contents