Levéltári Szemle, 34. (1984)

Levéltári Szemle, 34. (1984) 1–3. szám - Farkas Gábor: A Dunántúl településtörténete, 1900–1944 / 47–83. o.

tapasztalható. Ennek okát az előadó elsősorban a háborús eseményekben, a szövetségesek győzelmi sorozataiban látta. Körmendy József felszólalásában a Veszprém egyházmegyében használatos nemzetiségi nyelvekről emlékezett meg. Említette, hogy a több megyére kiterjedő egyházmegyében a lakosság elég vegyes összetételű, amelynek történeti okai vannak. A nemzetiségi lakosság a török uralom utáni újratelepítések során került Veszprém-, Zala-, Somogy megyékbe. Az istentiszteleteken a 18. században még mindenütt az illetékes nemzetiség anyanyelvét használták, majd a nem magyar lakosú falvakban a kétnyelvűség lépett annak helyébe. Ez 1826 után kezdett általánossá válni; s a kétnyelvű /német-magyar/ még a 20. század első felében is az egyházmegye plébániáinak 16%ában általános volt. Tegzes Ferenc a baranyai délszláv lakosság politikai viszonyairól adott helyzetelemzést az ellenforradalmi rezsim első 5 évében. Az előadó elsőként a szerb okkupáció teremtette helyzetről tájékoztatta hallgatóságát. Hallhattuk, hogy a megszállók a délszlávokat rá akarták venni szülőföldjük elhagyására, felszították körükben a nacionalizmust is. A sokác lakosság azonban szembehelyezkedett a nagyszerb törekvésekkel: több helyen megtagadták az állampolgári kötelezettségeket. A szerb csendőrség terrorral lépett fel a délszláv lakosokkal szemben, amikor egyöntetűen megtagadták a baranyai területrész elcsatolását követelő ívek aláírását. Rámutatott arra is, hogy az okkupált községekben a szerb-német lakosság közötti súrlódások sokkal nagyobbak voltak, mint a magyar-szerb-sokác ellentét. A megszállás után /1921. aug./ a németek a délszláv lakosságon igyekeztek kárpótlást szerezni az elmúlt évek szenvedéseiért. Sok szerb el is költözött a kivonuló szerb csapatokkal. Egy pópa szerint csak a vagyontalan emberek távoztak el, míg a módosabbak nem 69