Levéltári Szemle, 34. (1984)

Levéltári Szemle, 34. (1984) 1–3. szám - Farkas Gábor: A Dunántúl településtörténete, 1900–1944 / 47–83. o.

zötti években. Rámutatott, hogy eddig e témát a történetírás eléggé periférikusán kezelte, holott a termelés irányításában, általában a termelési mechanizmusban a műszaki tisztviselőknek kimagasló a jelentőségük. A műszaki és az adminisztratív tisztviselők a munkásokhoz hasonlóan kiszolgáltatott helyzetben voltak és a részvénytársaság semmivel sem bánt velük humánusabban, mint a fizikai állománynyal. A műszaki tisztviselők fizetése magasabb volt, mint az adminisztratív jlolgazóké. Az előadó kiemelte, hogy az ügyvitelben foglalkoztatottak anyagi és erkölcsi megbecsülése is szembetűnő, igaz preciz munkát is követeltek tőlük. A részvénytársaság a munkáskolónia mellett lakásokat létesített a tisztviselő gárdának is. A kaszinó léte - melyet a tisztviselők számára hoztak létre - igazi közösséget nem tudott teremteni. Politikai passzivitásuk sem egyedülálló jelenség, így ez a réteg "beszűkült világnézeti horizontjával" nem is képes befogadni a haladó eszméket. Naszádos István

: A 20. század elejei iparosítás sárvári hatásáról beszélt. Elöljáróban kiemelte, hogy a város gyors ütemű fejlődésének gazdasági alapjai voltak Sárváron. A település egy hatalmas uradalom központja, ahol jelentős a kereskedő réteg. A mezőgazdasági termékfelvásárlásból nyert jövedelmet a kereskedők ipari vállalkozásokba fektették. A század végétől igen jelentős üzemek létesültek: a cukorgyár, az elektromos művek, a műmalom, a tej- és sajtgyár, a gőztéglagyár, muselyemgyar. Az iparosítás két évtized alatt alapvetően változtatta meg a hagyományos társadalmi struktúrát, a lakosság száma ugrásszerűen nőtt, a városban kiépült az infrastruktúra. Honvári János

: Az iparosítás kérdéseit vizsgálta Győrött, a két világháború közötti évtizedekben. Kiemelte, hogy Győr akkoriban az ország egyik legjelentősebb ipari bázisa, s itt tömörült leginkább / 60