Levéltári Szemle, 34. (1984)

Levéltári Szemle, 34. (1984) 1–3. szám - Farkas Gábor: A Dunántúl településtörténete, 1900–1944 / 47–83. o.

meg vagy keletkeztek, legelők rétté változtak, a rétek nagyobb része szántóföld lett. Virágzó kertkultúrát teremtettek. Az intenzív mezőgazdaság meghonosodása kihatott a környező településekre, lakosságuk vagyonilag gyarapodott. Ráfi Oszló Magdolna felszólalásában kiemelte, hogy a folyószabályozások mellett a szántóföldek, a rétek, a legelők vízmentesítésének, általában a patakszabályozásnak, erek, árkok tisztításának, új vízlefolyások létesítésének is nagy fontossága volt. A patak vízfolyások nincsenek állami kezelésben, így 1930 előtt állami támogatást várni a lecsapolási munkákra nem lehetett. Az 1931. évi 15. te. azonban állami támogatást biztosított ezekre a munKákra, így a Veszprém megyei lecsapolások 1944-ig fellendültek. Ennek keretében rendezték többek között a Séd, Torna, Bitva, Hajagos, Gányás, Tegye, Bendola, Kálóz, Kánya, Csigeré patakokat, vízfolyásokat, majd a bozótok és a Balaton melléki állóvizek levezetésére került sor. A belvízlecsapolásnak gazdasági jelentősége mellett közegészségügyi és szociális szerepe is volt. Lencsés Ferenc

: Az agrárproletáriátus települési elhelyezkedése a Dunántúlon 1919-1944 című felszólalásában az ellenforradalmi rezsim által lefolytatott földreformok településalakító hatásáról szólt, majd arról beszélt, hogy a magyar vidéki agrártársadalom struktúrájának jellemzője ebben a negyedszázadban is a mozdulatlanság volt. A mezőgazdasági cselédség szigorúan zért életet élt, a mezőgazdasági munkásokat pedig az állandó létbizonytalanság következményei fenyegették. Az országban ekkor kb. 2000-re tehető az uradalmi falvak száma. Becslése szerint ebből 65% százalék volt a Dunántúlon. Nyilvánvaló, hogy számarányának megfelelő súllyal jelentkeztek a dunántúli törvényhatóságokban az agrárproletáriátus által felvetett kérdések, melyek megoldását az uralkodó körök a 51