Levéltári Szemle, 34. (1984)

Levéltári Szemle, 34. (1984) 1–3. szám - Farkas Gábor: A Dunántúl településtörténete, 1900–1944 / 47–83. o.

tottak, megfelelő nagyságú földbirtokot, lakóházat kaptak. Végül az előadó a törvényhatóságok által végrehajtott telepítési akciókról' beszélt. Kiemelte, hogy ezt az akciót a vármegyei közjóléti szövetkezetek bonyolították le az ONCSA-törvény megjelenése után. Ez azonban eredményesebben csak Baranya-, Fejér-, Győr-, Tolna-, Vas megyékben zajlott le. Somogy megyében azonban nem jött létre Közjóléti Szövetkezet, bár néhány szociális feladatot közigazgatási úton is megoldottak. Az 1944 előtti telepítések a kitűzött célt nem érték el. Nem sikerült megállítani a demográfiai hanyatlást, a régi népesség csökkentő tendenciáját. Több telepes helység elnéptelenedett, mert életképessé nem váltak. Az elhagyott, üres falusi házak és a hozzá kapcsolódó földek átadása a telepes családoknak azonban mindig eredménnyel járt. A másik előadást Kelemen Elemér

: Népoktatás a Dunántúlon 1919-1945 címmel tartotta, aki előadásában rövid áttekintést nyújtott az előző másfél évtized oktatási viszonyairól. Hangoztatta, hogy a Dunántúlon - a gazdasági fejlődés eredményeképpen - a népoktatás magasabb szinten állt az ország más részeihez viszonyítva, bár az egyenetlenség az egyes vármegyék, városok között itt is szembetűnő. Ez a dunántúli kultúrlejtőnek jellemzett állapot a 19. század második felében kezdett kiegyenlítődni, de a fejlődést a viszszaesések és néhol tartósnak minősíthető fellendülések jellemezték. Túlsúlyban voltak a felekezeti iskolák, ami az oktatási szemlélet megmerevedését, fejlődésre képtelen voltát mutatta. A tanítóság kiszolgáltatott helyzetében kiutat keresett. Állami népiskolákat ritkán hoztak létre, hacsak nemzetiségi vagy szociális helyzet ezt nem sürgette. A tanítóság két kiváló képviselője, a székesfehérvári Velinszky László és a kaposvári Vajthó Jenő a közoktatásügy átalakítását sürgették. E várakozásokat a Magyar Tanácsköztársaság 49