Levéltári Szemle, 34. (1984)

Levéltári Szemle, 34. (1984) 1–3. szám - IRODALOM - Szűcs László: Ember Győző: Magyar levéltári terminológiai lexikon, [Bp.], 1982. / 417–424. o.

SZŰCS LÁSZLÓ: Ember Győző: magyar levéltári terminológiai lexikon Akadémiai Kiadó, 1982. 381. old. A nyelv az emberi érintkezésnek, a munka megszervezésének és a gondolkodásnak az eszköze - egyben pedig mindezen folyamatoknak az eredménye is. Változásai türközik az adott nyelvet beszélő nép történelmi-társadalmi viszonyainak sajátosságait s a benne végbemenő módosulásokat. Ez természetesen nem csak általánosságban a nyelvre, vagy az egyes népek nyelvére érvényes, hanem egyes szakmák, tudományágak szaknyelvére is. A szaknyelv általában az egyes népek nyelvének, a nemzeti nyelveknek egy elkülönült szektora: az azonos foglalkozásúak körében, az adott szakterület igényeinek megfelelően kialakult nyelvhasználat. Az egyes szaknyelvekben használt szakkifejezések, tudományos műszavak, az általános szókincs speciálisan használt kifejezései együttesen alkotják az adott szakterület terminológiáját. A köznyelv és a szaknyelv szoros összefüggése a fentiekből következik: az egyes szaknyelv fejlettségét a köznyelv fejlődésének szintje határozza meg, és viszont, a köznyelv jelentős részben a szaknyelvekből táplálkozik. A szaknyelvnek természetesen van saját - az emiitett általános keretek által körülhatárolt -, öntörvényű fejlődése is: a szakterület fejlettsége meghatározdlag hat a szaknyelv kidolgozottságára. A szakterület minden eredményének, de tévedéseinek, bizonytalanságainak, meg nem oldott problémáinak rendszerint megvan a szaknyelvi Összetevőjük. Csak a /legalább elméletben/ megoldott kérdéseket lehet pontosan kifejezni és viszont: egyegy tény megfelelő fogalmi meghatározásától és az eredmény találó 417