Levéltári Szemle, 33. (1983)

Levéltári Szemle, 33. (1983) 1–3. szám - IRODALOM - Szekeres József: Források Budapest múltjából. Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai. Szerk.: Ságvári Ágnes / 249–260. o.

keresték fel a zálogházakat s hagyták odaveszni, mert nem volt miból kiváltani, utolsó értéktárgyaikat. Koldusok tömege kéregetett az utcákon, zsúfoltak voltak a toloncházak. A városi szeméttelepen a nincstelenek harcoltak egymással a szemétváogatás jogának megszerzéséért, s nem maradhattak meg összetákolt deszka bódéikban sem a szegények, mert, ha nem fizettek bért, a kilakoltatás sorsára jutottak, mint a ferencvárosi kiserdei telep lakói. A korszak „legjobb" éveiben, az 1920-as évek vége felé, amikor pedig a gazdasági konjunktúra a tetőfokán állt, megszokott, szinte a városképhez tartozó mindennapos látvány volt az ingyen levesosztás. Pest egyik legszebb terén, a Calvin téren a „jólelkű" Róbert bácsi osztotta a szegényeknek az ebédet, s közben elsikkasztva az adományokat, 1930-ban Angliába menekült, ahol mint dúsgazdag ember élt. Látványos lezárása volt a csalóka jólétet hirdető korszaknak a budapesti munkanélküliek többszázezres tömegtüntetése 1930. szeptemberében a város belső kerületeiben, majd a rendőrroham és az áldozatok. A gazdasági világválság (1929—1933) időszakában az ellenforradalmi rendszer fasiszta jellegének jegyei mindinkább láthatókká váltak. A haladó erőket a rendszer létrejöttének első pillanatától agonizálásának utolsó másodpercéig kíméletlenül üldözték, gyilkolták, de ugyanilyen elszántsággal folyt a megalkuvás nélküli ellenállás is. A gyilkolás mint politikai eszköz alkalmazására maga a rendszer feje, az akkor még csak katonai fővezér Horthy Miklós adott példát. 1919. decemberében átiratban követelte a kormánytól a fehér terrort leleplező újságírók, köztük Somogyi Béla, szociáldemokrata párti lapszerkesztő elhallgattatását, majd eredménytelenség láttán fehér tisztjei előtt kijelentette, hogy a Dunában úszva szeretné látni Somogyi Báát. Február közepén Somogyit egy másik újságíróval együtt elfogták, megölték és a Dunába vetették. Öngyilkosságba üldözték a kormány akkori belügyminiszterét, Beniczky Ödönt is, aki legitimista terveinek füstbemenését követően, nyilvánosságra hozta a rendőrségi vizsgálat eredményét a fővezér gyilkosságra felbujtó szerepéről. Megdöbbentőek a „békeévek" kellős közepén a kommunista mozgalom tagjai ellen alkalmazott hatósági elnyomó és megtorló intézkedések dokumentumai. A statáriális úton elkövetett gyilkosságoktól a halába üldözött írókig szinte minden elképzelhető borzalom elkövetéséről vallanak a semleges papírra vetett egykorú helyzetjelentések és beszámolók. A kötet érdekes dokumentumokat közöl a második világháború budapesti éveinek eddig ismeretlen vagy elhallgatott eseményeiről is. Kiemelkedő jelentőségűek, ezek közül az 1942-ben hivatalba lépett és a német szövetség, valamint a nyugati hatalmak közötti ,,hintapolitikát'' folytató Kállay kormány fővárosi exponenseinek, a főpolgármesternek és néhány ellenzéki városatyának Budapest nyílt várossá deklarálására tett próbálkozásai, a Béke Párt fővárosi tevékenysége, Serédi Jusztinián akkori hercegprímás akciói a főváros ostromának elkerülésére, a város vezető testületének törekvése Budapest hídjainak és közműveinek megmentésére s a főváros lakosságának ellenállása a kiürítésre és erődítési munkákra szólító parancsokkal szemben. A rendszer bukása éppoly véres események közepette ment végbe, mint születése. 1919-ben a fehérterrorista különítmények garázdálkodtak és gyilkoltak Budapesten. 1944/45-ben a rendszer utolsó vonalát képező magyar nácik, a németbérenc gyilkos nyilaskeresztesek vérengzései zárták le a főváros népével szemben mindvégig ellenséges beállítottságú rendszer időszakát. A Maros utcai kórház betegeinek és az Alma utcai aggok 256