Levéltári Szemle, 33. (1983)

Levéltári Szemle, 33. (1983) 1–3. szám - IRODALOM - Láczay Magdolna: Horváth Lajos: Pest megyei városi, községi és megyei pecsétjei 1381–1876. [Bp.], 1982. / 236–238. o.

Igaz a köz- és jogtörténeti a pecséttani ismeretek nélkül aligha foghat effajta munkához bárki, de még ha levéltáros, akkor is sok időre, türelemre van szüksége, hogy valamennyi pecsétet és a variánsokat megtalálja. E könyv tanulmányozása során is egyik kérdésem a forrásokat keresi. Igaz, a szerző hivatkozik a levéltári lelőhelyre, melyből kitűnik, hogy van pecsétgyűjteményük, ami talán levéltáros elődeinek, Réső Ensel Sándornak és a többieknek köszönhető, de tudomásom szerint levéltáraink jó részében inkább csak a nemesi pecséteket őrizték külön, a pecsétnyomókat pedig a múzeumok gyűjtőkörébe sorolták. Nos még a szerencsés levéltári anyag mellett is szükség volt több irategyüttes átvizsgálására, hiszen a szerző még arra is vállalkozott, hogy a használati idejüket jelölje. Talán az eddigiekből már kiderül, hogy legjobban az adattár megjelenését üdvözlöm. Szakszerű, rövid leírás után a lelőhely- és a használat évköre minden esetben, és ha ismert a készítő, vagy különleges anyagra vésték (pl. arany), azt is feltünteti Horváth Lajos. Aki még nem jártas a „leolvasásban", annak az adattár második része, a pecsétek fényképei adnak felvilágosítást. Itt aztán könnyen felfedezhető, hogy hogyan változott akár egy község történetében is igazgatás- és intézménytörténetünk, szfragisztikai kultúránk, de a pecsétképek képző- és iparművészetünknek is forrásává váltak, szinte kínálják magukat újabb szempontok szerinti elemzésre. A szerző — nem árulja el, hogy további elemzésekre készül-e — bevezető tanulmányában a legfontosabb információkat megadja. Kiderül, hogy miért választotta ezt az évkört, megtudjuk, hogy a pecsétek történetéből mik az általános és mik a helyi sajátosságok. A pecsétek hierarchiája, közpecsét funkciója, a magánpecsétek szerepe hogyan olvadt a megye és a városok pecsétképeibe. A valamikori hódoltsági területen szerveződő parasztvármegyékről is kapunk rövid, pontos meghatározást, sőt pecsétéinek képét, szimbolikáját hasonlítja a községek képeivel. Ezen a ponton érdemes újabb kitekintést tennünk. A mai piacigények, ., az emblémákat meghatározó reklámpszichológia térhódításánál arra is gondolnunk kell, hogy a napjainkban használt pecséteknek milyen a jövőjük. A szerző itt is közli, hogy a szimbolika nem mindenben adekvát, hogy pl. a jogar, az alma, a sziklás csúcs nem az országos államhatalmi szimbólum jele, hogy vannak pusztán díszítő elemmé váló jegyek, hogy az alma általában gyümölcs, nem feltétlenül utal almatermesztésre, de az azért kiderül, hogy földművelést jelez az eke, a borona, az ásó, a gabona, és hogy a szőlő legtöbbször konkrét utalást jelent. A közhivatalok nem folytatják ugyan a díszes, változatos pecséthasználatot, de más területeken úgy látszik spontán úton újjászületik ez a régi megkülönböztető és hitelesítő forma. A legújabb kor szimbólum világát gazdagíthatja a régiektől átvett, hagyományt tisztelő jegy. A könyv ilyen felhasználása szintén közhasznúvá váik. Az érdemek sorolásánál Horváth Lajos irodalmi tájékozottságát is kiemelhetjük. Igaz, tanulmányát csak bevezetőnek, a főbb gondolatok jelölésének tartja, de ehhez az ebben a témában eddig megjelent munkákat felhasznáta. A helytörténeti érdeklődéséről eddig már más művekben is bizonyságot tevő szerző talán szándékosan hagyta ki Kőszeghi Sándor Nemes családok Pest vármegyében című könyvét, hiszen itt a magán és főleg a nemesi pecséthasználat csak a hivatalt viselőknél „jött szóba", de a könyvismertető felhívhatja a figyelmet rá, hiszen aligha van még egy Üyen megyénk, ahol minden pecséttípus levéltári felmérésével és publikálásával dicsekedhetnének. 237