Levéltári Szemle, 33. (1983)
Levéltári Szemle, 33. (1983) 1–3. szám - EGYESÜLETI ÉLET - Hidvégi Violetta, G.: Tanácskozás a tudományos dolgozókról / 203–216. o.
ben, hogy jobban ismeri az anyagot, és könnyebben hozzáfér. A helyi szervek dokumentumait tartalmazó fióklevéltári iratanyag azonban kevés egy-egy helytörténeti munka megírásához, a megyei szervek, hivatalok iratainak tanulmányozására feltétlenül szükség van. Véleménye szerint a fióklevéltárak dolgozói jobban kötődnek munkahelyükhöz, mint a központban dolgozók. Rendszerint a levéltár székhelyén laknak, így érzelmileg kapcsolódnak szűkebb pátriájukhoz, és annak történeti dokumentumaihoz is. A fióklevéltárak dolgozói ismertebbek, megbecsültebbek székhelyükön, mint a megyei levéltáraké. Tapasztalatuk szerint a helyi, városi vezetők is jobban méltányolják őket. Ennek oka a fióklevéltárak dolgozóinak aktívabb közéleti, társadalmi szereplése. Jelentősnek ítélte a fióklevéltárakban folyó közművelődési tevékenységet. Évente 25—30 előadás megtartására kérik fel a nagykőrösi munkatársakat, akik ezen kívül vállalják a történelmi vetélkedők vezetését is. A levéltár rendelkezik kamarakiállítással, ezért elég gyakoriak a város múltját megismerni kívánó csoportok látogatásai, ami sok hasznos munkaidőt von el a kollégáktól. Tapasztalataik szerint azonban az iskolások részére a múzeumi kiállítások lényegesen érthetőbbek, átfogóbbak, látványosabbak. Befejezésül azt kérte a hozzászóló a minisztériumi és módszertani osztálytól, hogy az országban működő 9 fióklevátár — a gyorsabb átfutás érdekében — közvetlenül kapja meg a munkautasításokat és körleveleket, a többi levéltáraktól pedig a kiadványokat. Balázs László, a Ráday-gyűjtemény levéltárosa bevezetőben a törzsanyagot képező családi irategyüttesről szólt. A szolnoki levéltár új épületére utalva említette súlyos elhelyezési gondjaikat. A levéltár egyetlen raktárból áll, amely munkaszoba és kutató is, sőt a begyűjtött anyagok is ide kell, hogy kerüljenek. Szakmai ellátás területén nagyon roszszul állnak. Jelenleg 4 ember feladatait végzi el, és az állások betöltése rendkívül nehéz. A fiatalok nem tudják elolvasni a német és latin iratokat, nem is kapnak hozzá megfelelő képzést. Az egyháziak közül főként a nők vállalkoznak levéltári tevékenységié, a maguk egyházi munkája mellett. A rendezés terén igen sok gonddal küzdenek, hiszen az anyag szinte ömlesztett állapotban, elhagyott paróchiákról kerül a levéltárba. A veszélyeztetett anyagot be kell szállítani, de rendkívül nehéz abban a rendezést megkezdeni. Kevésnek ítélte a levéltárosok publikációs lehetőségeit, nemcsak egyházi vonalon, hanem a megyei levéltáraknál is. Ugy vélte, egy-egy vidéken megjelent évkönyvet, tudományos munkát nagyon kevesen ismernek. Elfekszenek anélkül, hogy a kollégák akár a témáról, a szerzőről vagy a mű értékéről tudnának valamit. Javasolta, készítsenek ezekről a művekről ismertetőket, hiszen kevés példányszámban jelennek meg, s a hozzájutás is körülményes. Kormos László, a Debreceni Református Egyházkerületi Levéltár igazgatója — kapcsolódva az előző felszólaláshoz — az utóbbi évtizedekben az egyházi levéltárak területén végbement fejlődésről beszélt. 1951 és 1969 között az egyházi levéltárak nemzeti értékű magánlevéltárakként szerepeltek, 1969 óta pedig szaklevéltárak. A változást az egyházi levéltárak dolgozói örömmel fogadták. Az iratanyag kutatottsága messzemenően bizonyítja, hogy az egyházi levéltárak a hazai történetírás nélkülözhetetlen bázisai. Szakmai munkájukat nehezíti, hogy anyaguk nagy mennyiségű, és kezeléséhez kevés a szakember. Az iratoknak közel fele kint van a területen, és a begyűjtést nehéz megoldani. Javasolta, az egyházi felügyeletet gyakorló hatóság hasson oda, hogy azokról a paróchiákról, ahol már nem működik lelkipásztor azonnal szálítsák be a levéltárba az iratanyagot. 213