Levéltári Szemle, 33. (1983)

Levéltári Szemle, 33. (1983) 1–3. szám - EGYESÜLETI ÉLET - Hidvégi Violetta, G.: Tanácskozás a tudományos dolgozókról / 203–216. o.

Sorra véve a munkafajtákat, megemlítette a gyűjtőterületi munka favorizálását, és e területen a pesti, vidéki és szaklevéltárak megkülönböztetését. A megfelelő raktár hiányában a megyei levéltárak igen korlátozott iratbegyűjtő tevékenységet folytatnak, és ennek megfelelően munkájuk is átstrukturálódott. A gyűjtőterület legértékesebb anyagai az UMKL-ba kerülnek, ami a munka egyfajta devalválódását jelenti a megyei levéltárak számára. A tudományos munka értékelésével kapcsolatban a levéltárak rendkívül változatos összetételéből indult ki. Tapasztalata szerint a szakma még ma is a pedagógus pályától kapja a legtöbb utánpótlást. A közgyűjteményekbe azok a pedagógusok jönnek, akik nem tudnak elhelyezkedni az egyetemeken, főiskolákon, kutatóintézetekben. A múzeumok, levéltárak, könyvtárak közül legtöbb tudományos lehetőség a múzeumokban adódik, ami a munkaerő-kínálatban újabb szelekciót eredményez. Véleménye szerint nem lehet a tudományos munkát az időráfordítássá mérni, bár kétségtelen szükség van bizonyos mérőszámra. Nem megfelelő mérce a megjelent művek száma sem, mert néhány kutató 1 —2 cikkel is nagy eredményeket érhet el, míg más szerző többszáz publikációja is lehet gyenge. A levéltári terület tudományos tekintélyében nem kapnak olyan nagy súlyt a központi levéltárak, mint az anyag értékeli. Egyes történelmi tanszékek, intézetek kisugárzó hatását sokkal inkább érzi a felszólaló, mint a levéltárakét. Ugyanakkor maga az egyetemi képzés Gazdag István szerint hiányos. A fiatalokat nem ismerteti meg a levéltári munkával, nem készíti fel őket a kutatásra, nem itt, hanem későbbi munkájuk során alakul ki bennük a vonzalom a tudomány iránt. A felszólaló nem látott semmi különöset abban, hogy a válaszadók zöme a közművelődési munkát utolsó helyre tette értékelésében. Nyilván nyitott levátáron és közművelődésen az anyag összeállítói az iskolai foglalkozásokat, kiállításokat stb. értik. Szerinte a népszerűsítés állandó igény, ami elől a levéltárak nem tudnak kitérni, de nem azonos a nyitottsággal. A nyitottság Gazdag István szerint azt jelenti, hogy a levéltár érje el megfelelő rangját a közéletben, a tudományos közvéleményben: végezze mindenki munkáját, teremtsen rendezett levéltárat és publikáljon. Befejezésként a tudományos dolgozók jövőjét illetően tette meg javaslatait. Kérte, hogy a levéltárak vezetői minden munkatársnak biztosítsanak kutatónapot, növeljék a publikációs lehetőségeket. Az előrelépést a központi lapok (szakfolyóiratok) területén látta. Ne csak az OL munkatársai, hanem a vidékiek is írjanak a Levéltári Szemlébe, aminek meg kellene gyorsítani átfutását. A Századokba, Történeti Szemlébe szintén azok a levéltárosok publikálnak a pestiek és vidékiek közül, akik megfelelő személyi kapcsolatokkal rendelkeznek. A központi lapok a levéltári kiadványokról recenziókat sem közölnek, hiányzik a visszhang. Növelni kellene a levéltárak kapcsolatrendszerét más területen is. Ki kellene szélesíteni az együttműködést a TIT-tel, valamint minden olyan intézménnyel, amely lehetőséget kínál tudományos munkásságra. Tudományos ülésszakokat, megbeszéléseket kellene szervezni. Felvetette a vidéki levéltárak és a helyi akadémiai bizottságok együttműködésének igényét, ami szintén a kapcsolatrendszer fontos tényezője lehetne. Végezetül kiemelte, hogy az adatlapokból kialakított kép reális, nem elkeserítő, megfelel annak, ami a jelenlegi helyzetről, a levátári szakmáról állítható. Az utóbbi időszakban nagyon sokat sikerült elérni, és jó úton vagyunk a további célok megvalósítása felé. 204