Levéltári Szemle, 33. (1983)

Levéltári Szemle, 33. (1983) 1–3. szám - EGYESÜLETI ÉLET - Hidvégi Violetta, G.: Tanácskozás a tudományos dolgozókról / 203–216. o.

Kovács Béla, a Heves megyei Levéltár igazgatója problematikusnak érezte a kérdőívnek azt a pontját, amelynél a levéltári munkák fontosságát 1—8-ig terjedő skálán kellett meghatározni. Szerinte ami a levéltár alapfunkciójából származik, azt első helyre kell sorolni (gyűjtőterület, rendezés stb.), a másodikra pedig a közművelődést. Maga a levéltári törvény is így fogalmaz: a levéltár tudományos intézmény, amely igazgatási feladatokat is ellát, és mellékesen közművelődéssel is foglalkozik. Jároli József szerint (Békés megyei Levéltár) minden feladat egyforma súlyú, ha a levéltár azt problémamentesen meg tudja valósítani. A közművelődés utolsó helyre sorolásának szerinte a feltételek hiánya az okozója. A levéltáraknak nincsenek megfelelő kiállítótermeik, lezárható tárlóik, valamint egyéb lehetőségeik, ahol az anyagot be lehetne mutatni. Restaurálás hiányában felmerülnek anyagvédelmi problémák is. Ha a levéltár dolgozói publikálnak és anyagjukat rendben tartják, már akkor is sokat tesznek a kultúra érdekében, a szószerinti közművelődési tevékenység nélkül is. Felvetette, hogy a fiatal korosztálynak kevés lehetősége van a találkozásra, az egymással való eszmecserére. Mindenki csak magának dolgozik, a másik nem is tud róla, holott egymás munkájának megismerése nélkülözhetetlen lenne. A megoldást a megfelelően kidolgozott koncepcióval szerkesztett folyóiratok megjelenésében látta, ahová a fiatalok szívesen dolgoznának. Ezen túlmenően pedig ki kellene alakítani a levéltárak közötti együttműködést a kölcsönös tájékozódásra. Véleménye szerint a legtöbb kolléga munkaidejének nagy részét a „szaladj ide, szaladj oda" jellegű feladatok töltik ki, és ilyen körülmények között nehéz elmélyült rendezési és tudományos munkát végezni. Ide sorolta a nem megfelelő munkakörülményeket, (pl. sok ember dolgozik egy szobában, ami sokhelyütt nem anyagi, hanem szemléleti és szervezési kérdés). Szólt a szervellenőrzések problémájáról is. Lehetetlen állapotnak ítélte, hogy valaki fenntart egy hivatali apparátust, amelynek iratkezelési munkáját külső szerv ellenőrzi. E szerv azonban nem rendelkezik szankcionálási lehetőségekkel, amely biztosítaná, hogy az iratanyag valóban megmarad és be is kerül a levéltárba. A megoldást a hozzászóló abban látta, hogy a levéltárosok az irattárakban csak a történeti értékű iratok tárolásának ellenőrzésével, azok kezelésével foglalkozzanak. A gyűjtőterület felügyelete a levéltárak számára megoldhatatlan nehézségeket jelent. Befejezésül hangoztatta, hogy az adatgyűjtés kórképnek tekinthető, de bizonyítja az előrelépéseket is. Szász János (Budapest Főváros Levéltára) véleménye szerint a tudományos munkatársak kérdőíves „felmérése" két szempontból is értékes: — hűséges képet ad az érdekeltek helyzetéről — összehasonlító alappá válhat későbbi felmérések számára Az értékelés kitűzött céljai közül talán csak egyet nem tudott megvalósítani: nem válaszolt arra, hogy az egyetemen elsajátítottakból az illető munkatárs később mit tud hasznosítani, mi az eltérés a tényleges munkafajták és az egyetemi stúdiumok között. Nem tudott felelni azért, mert a kérdőívek nem veszik külön az egyetemet és főiskolát, levéltáros vagy egyéb szakot végzett dolgozókat. Másrészt azért, mert az egyetemi le vél tárosképzésben is sok a nehézség és tisztázatlanság. Utalt az összegezés a levéltárügy hatalmas fejlődésére, amelyen a levéltárak az utolsó 12 évben keresztülmentek. A hozzászóló szerint ez is figyelembe vehető az egyik legégetőbb kérdésnél, a fluktuációnál. A levéltári dolgozók gyakorlati éveit összefoglaló táblázatot nézve a felszólaló észrevett egy érdekes sajátosságot. A ledolgozott idő kategó205