Levéltári Szemle, 33. (1983)

Levéltári Szemle, 33. (1983) 1–3. szám - EGYESÜLETI ÉLET - Dóka Klára: A tudományos dolgozók körében végzett közvéleménykutatás eredményei / 189–202. o.

ké is, azonban kétségtelen, hogy az érdeklődés kisebb, mint a korábbi években volt. A három évtizeddel ezelőtt megállapított és azóta változatlan anyagi juttatás ma már senkit sem vonz, ijesztően bonyolult a minősítéssel kapcsolatos adminisztrációs procedúra, és sokan talán a követelményektől is félnek. A felmérés szerint nyelvtudás szempontjából a levéltárak igen rossz képet mutatnak. Két évtizeddel ezelőtt egyes levéltárakban csak az kerülhetett át a segédlevéltárosiból magasabb kategóriába, aki egy nyelvvizsgával rendelkezett. Ma viszont vannak olyan levéltárak, ahol — a befutott váaszok szerint - senki nem tud nyelvet. A nyelvpótlék beépítése a munkatársak fizetésébe méginkább elvette a kedvet a tanulástól. A levéltárakban őrzött 17-19. századi latin és német nyelvű iratok olvasása olyan speciális nyelvtudást és paleográfiai ismeretet kíván, amelyet az állami nyelvoktatásban nem lehet elsajátítani. A gondokon csak a levéltárakban folyó képzéssel, az egyes levéltárak összefogásával lehetne segíteni. A levéltárak kiadványaival a Levéltári Tanács 1981-ben foglakozott, amelynek eredményeit a Szekció tárgyalt felmérése is megerősítette (V. sz. táblázat). A tudományos munkatársak jelentős publikációs tevékenységet fejtenek ki, főként vidéki vonatkozásban. Munkájuk eredménye a hely történetírás fellendülése, a történeti népszerűsítés szerepének növekedése, amelynek tudatformáló jelentősége nem lebecsülendő. A válaszadók közül 8 fő megjelent műveinek száma a 100-t meghaladja. Köztük 2 egyházi levátáros, 3-nak tudományos fokozata van, ami arra mutat, hogy a tudományos kutatás és a népszerűsítés nem egymást kizáró fogalmak. Gondot jelent, hogy éppen a csekély időráfordítás miatt a központi munkák, jelentősebb forráskiadások elhúzódnak, és viszonylag kevés a levéltári szakmunka. E területen sajnos kevés javulásra számíthatunk, mivel az elkészült tanulmányok — főként megyei vonatkozásban — rendkívül nehezen találnak megjelenési fórumot. A budapesti és szaklevéltárak kevésbé, a megyei levéltárak azonban jelentős közművelődési munkát végeznek. Pesten a munkatársak 24 %-a, vidéken 72 %-a kapcsolódott be e feladatokba. Egyes levéltárak évente 4-5 kiállítást is rendeznek, illetve részt vesznek azok anyagának összeálításában. A levéltár népszerűsítése mellett olykor jogos aggodalom támad az iratok állapota, veszélyezetetése miatt, különösen ha a mostoha iratvédelmi lehetőségeket figyelembe vesszük. A kiállítási dömping az egyik oka annak, hogy a levéltárosok zöme ugyan elvégzi ezeket a feladatokat, de szakmai értékítélete szerint leghátrább helyezi. Az elmúlt 5 évben a budapesti és szaklevéltárosok 26, a vidékiek 69 %-a tartott tudományos vagy közművelődési előadást. A fővárosban kulturális területen nagy a munkamegosztás, az egyetemi oktatók, közművelődési szakemberek jórészt ellátják ezeket a feladatokat. így személyenként az előadások száma nem haladja meg az évi 3-4 alkámat. Az viszont elgondolkodtató, hogy a pesti előadók csak az idősebb generációból kerülnek ki, a fiatalok nem is keresik az ilyen lehetőségeket. A felmérésből úgy tűnik, hogy a vidéki levéltárosok kötelessége a közművelődési előadások tartása (VI. sz. táblázat). Bár a munkába a levéltárosok zöme bekapcsolódik, szám szerint az előadások nagyobb része a levéltárak igazgatóira marad. A közművelődési munka értékeléséből világosan látszik, hogy e feladatot a munkatársak zöme már-már 195