Levéltári Szemle, 33. (1983)

Levéltári Szemle, 33. (1983) 1–3. szám - EGYESÜLETI ÉLET - Dóka Klára: A tudományos dolgozók körében végzett közvéleménykutatás eredményei / 189–202. o.

gyében százszor annyi idő kell bizonyos munka elvégzéséhez, mint a másikban. Ezek a különbségek nagymértékben aláhúzzák az új tervstatisztikai segédlet jelentőségét, amelynek összeállítása során a rendezettségi szintek kérdése is tisztázódni fog. A tudományos munka esetében az időráfordítás a válaszadók zöménél 10—30 % között mozog. A vidéki levéltárakban általában 25—30, az UMKL-ben 25, a BFL-ben és az OL-ben 15—20 %. A megyei levéltárak közül Hajdú-Bihar, Csongrád, Bács-Kiskun megyékben végeztek legtöbb tudományos munkát. A válaszok szerint igen magas az arány az egyházi levéltárakban, az állami szaklevéltárakban viszont minimális. A 3 budapesti nagy levátárban a válaszadók 24 %-a egyáltalán nem foglalkozott kutatással, 18 %-nál pedig az időráfordítás nem érte el a 10 %-ot. Volt példa arra, hogy vidéki levéltárakban pályakezdő dolgozónak több kiadványideje volt, mint egy nagy levéltár tudományos fokozattal rendelkező munkatársának, akinek referenciája nagyobb, mint az illető megyei levéltár kutatásra érdemes, korlátozás alá nem eső iratanyaga. A budapesti levéltárakban, az OL-ben, BFL-ben, nagyobb szaklevéltárakban vissza kellene állítani a kutatómunka korábbi súlyát. Ez volna - véleményünk szerint — az egyik feltétele a témák koordinálásának, csak így lehetne biztosítani a levéltárak megfelelő rangját a tudományos intézmények között, és kisugárzó hatását a főként helytörténeti kutatásokat végző vidéki levéltárakra. Az UMKL dolgozóinak időráfordítása a tudományos munka esetében megközelíti a vidéki levéltárakét, bár elég nagy a szóródás. Mint a korábbiakból következik, főként a fiatal, a tudományos munka elsődleges szerepét hangoztató levéltárosok foglalkoznak az általánosnál nagyobb időkeretben kutatással, míg az idősebbek inkább az OL-re jellemző normákkal dolgoznak. A gyűjtőterületi feladatoknál a munkaidő felhasználásában ellenkező adatokat találunk. A BFL-ben és az UMKL-ben a munkatársak jelentős időt töltenek gyűjtőterületi feladatokkal, vidéken viszont a munka az össz-munkaidőnek alig 5 %^át teszi ki. Az egyházi levéltárak a minimális létszám, a szaklevéltárak a speciális helyzet miatt igen keveset foglalkoznak az iratképző szervek munkájával, a megyei levéltárakban viszont a személyi feltételek adottak volnának. Néhány dicséretes kivételtől eltekintve a munkaidő felhasználása fordítottan arányos a levéltár illetékességi területén regisztrált szervek számával, ami azt a gyanút kelti, hogy a nyilvántartásokban esetleg megszűnt szervek is előfordulnak, és azok karbantartására sem jut idő. Az 1982-ben végrehajtott középkáder-felmérés kimutatta, hogy a levéltárak nagyobb részében a gyűjtőterületi munka 80, 90 sőt 95 %-át középkáderek végzik. Egyes rutinfeladatok ellátása a területen nyilván nem kíván különösebb ismereteket, de az elvi ügyeknél a jövő levéltára érdekében szükség lenne a tudományos dolgozók érdemi bekapcsolódására. Vonatkozik ez az irattáros képzésre is. A 174 válaszadóból az elmúlt 5 évben 29 fő tartott irattáros tanfolyamot vagy előadást, 7 megyei le vá tárban azonban ebben az időszakban irattáros képzés nem volt. A kérdőívben a Levéltári Szekció adatokat gyűjtött a munkatársak tudományos felkészültségéről is, a hivatalos normák szerint a tudományos fokozatot, nyelvtudást, publikációs tevékenységet véve alapul. 1965-ben az összes levéltári dolgozók 4 %-a, 1982-ben már csak 2,3 %-a rendelkezett tudományos fokozattal, ami a tudományos munkatársakra kivetítve 1965-ben 9,2 %-ot, 1982-ben 6 %-ot jelentett. A válaszadók közül 54-nek volt kisdoktori címe, azonban mindössze 51 fő jelezte, hogy a következő 5 évben tudományos fokozatot vagy doktori címet kíván szerezni. A tudományos minősítés rendszerének kérdése nemcsak a levéltárosok gondja, hanem a kutató- és oktatási intézménye194