Levéltári Szemle, 33. (1983)

Levéltári Szemle, 33. (1983) 1–3. szám - KÖZLEMÉNYEK - Trostovszky Gabriella: Ex-librisek heraldikája / 155–161. o.

A könyvnyomtatás felfedezésével rohamosan nőtt a könyvek száma, amelyek már viszonylag nagy sorozatokban készültek, éppen ezért nem lehetett minden egyes példányról előre tudni, hogy ki lesz majd a tulajdonosa. Lehetetlenné vált tehát, hogy a nyomdákban lássák el a megfelelő címerrel az egyes köteteket, amint ez korábban a másolóműhelyekben szokásban volt. Másrészt egyre terebélyesedtek a könyvtárak is. Több ezer kötetet igen drága és körülményes lett volna utólag kézzel festett címerrel megjelölni. Ezért először a nagy könyvgyűjtők — főleg egyházi személyek, de a világi hatalmasságok is — akiket később egyre többen követtek, sokszorosítható könyvjegyet terveztettek és készíttettek maguknak. Sőt néhány neves gyűjtőnkről tudjuk, hogy maga tervezte saját ex-librisét, amint például Szelepchényi György érsek vagy az ismert hungarica gyűjtő, Apponyi Sándor gróf.

2 5 Az ex-libris fénykora a XVI. században volt. Ekkor a legnagyobb művészek — Dürer, Lucas Cranach, Hans Baldung Grün és mások — tervezték a könyvjegyeket.

26 Ebből a századból származik az első magyar ex-libris is, Teilnkes János pozsonyi polgár könyvjegye, amely valószínűleg Dürer műhelyében készült. A XVIII-XIX. században terjedt el az úgynevezett universal ex-libris, amelynek egy szokatlanul korai példája ismert a XV. század végéről. Ezen az ex-librisen egy üres pajzs látható, felirata pedig mindössze ennyi: „Das puch und der ScMt ist..." 27 Magyarországon universal ex-librist használt például a Jósika család. Vékony, bélyeghez hasonlóan fogazott papírra, több színben és többféle jelmondattal készíttették ex-libriseiket. Ezeknek a könyvjegyeknek két változata látható az Iparművészeti Múzeum ex-libris gyűjteményének kiállítási anyagában. Mindkettőn a család címere látható. Az egyik felirata: „Etsi omnes ego non. Samuelis Jósika L. B. de Branyitska", a másiké: „Perseveranter. Irenae Jósika L. B. de Branyitska". A két keresztnevet a nyomtatásban kihagyott helyre utólag pecsételték be. Olykor előfordult, hogy a tulajdonos foglalkozásának jelvényeit foglalták pajzsba, és a családi címertől függetlenül beszélő címerként használták, néha nemességgel és valódi címerrel nem rendelkező családok is. A címer egyre inkább háttérbe szorult, és átengedte helyét a tulajdonost jellemző, vagy a könyv tartalmára célzó képnek. Mind gyakrabban ábrázoltak az ex-libriseken allegorikus alakokat vagy a tulajdonos foglalkozására, érdeklődésére utaló tárgyakat. A XIX. századtól a könyvtől elválasztva kezdték gyűjteni az ex-librist, amely ezzel elvesztette eredeti funkcióját, és a kisgrafika egyik — nem is túlságosan megbecsült — fajtájává lett. Mivel azonban az ex-libris elnevezést századok óta csakis egy fajta, speciális módon előállított tulajdonjegy, majd pedig egy kisgrafikai műfaj megjelölésére alkalmazták, célszerűtlen és zavaró lenne Seylert követve valamennyi könyvjegyet ex-librisnek nevezni, kizárólag tényleges ex-libris és super ex-libris között téve különbséget.

28 Az ex-libriseket két nagy csoportba lehet osztani. Az elsőbe tartoznak a tulajdonost jelölő, személyére vonatkozó, a másodikba az emlékeztető ex-librisek, amelyek a könyv származására, szerzésének körülményeire, az előző birtokos vagy az ajándékozó személyére utalnak.

29 Az emlékeztető könyvjegy közeli rokona a signet — nyomdász vagy kiadói jelvény — amelynek célja szintén a könyv keletkezési körülményeinek, származásának megjelölése. A signet azonban nem utólag beragasztott lap vagy befestett ábra, hanem mindig a könyvvel együtt nyomott jelvény. Kezdetben mértani alakzatokat, keresztet, a XV. szá158