Levéltári Szemle, 32. (1982)

Levéltári Szemle, 32. (1982) 1. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Tóth Róbert: Komáromy András 1915. évi jelentése a vármegyei levéltárak helyzetéről / 173–193. o.

Nagyon hosszura terjedne jelentésem, ha mindazt fel akarnám sorolni, a mi e levéltárban, történeti szempontból fontos, érdekes és tanulságos, de meg kell emlékeznem röviden arról a főben járó pörről, melyet a magistratus, a felesége sövényfalvi jószágán tartózkodó Homoródszentpáli Szentpáli István ellen indított, azzal vádolván őt, hogy 1638. évben, a fejedelem gyulafehérvári nagy palotájában illetlen disputatiót kezdvén, a mi Urunk Jézis Krisztust magához hasonló embernek nevezte

. Lőn erre nagy megbotránkozás és szörnyülködés a tanács urak, az igaz orthodoxa religio főpapjai meg az udvari bejárók között; maga Rákóczi György az öreg fejedelem is hátat forditott neki, jóllehet, mint nagy törvénytudó, okos tanult embert, és a titkos levéltár őrét sokra becsülte, s egyszer-másszor, fontos politikai ügyekben a fényes portára is küldözgette. Hiába igyekezett aztán Szentpáli nagy vakmerő beszédjének okát és magyarázatját adni, sok erős argumentumokkal, Szent Írásbeli helyekkel és külső országbeli doctorok írásaival bizonyítgatván, hogy ő csak az igaz unitaria religio értelmében szóUott, a fejedelem szóba sem állott vele többé, és nem bánta, hogy mint Isten káromló törvénybe idéztessék. A pör felvétel alkalmával Szentpáli azt kívánta, hogy theologiai kérdésről lévén szó, az ügy az unitárius püspök és a synodus elébe vitessék és papi tisztviselők ítéljenek felette, mikor pedig visszautasították, az ország törvénye mellé kéredzett

, hogy a jövendő kolozsvári gyűlésen itélőmester lássa meg a dolgát, a mire nézve már a fejedelemtől is engedelmet kapott. A derék szék azonban, ugy gondolván, hogy csak húzni, halasztani akarja a dolgot, elrendelte a por felvételét, és a vármegye prókátora, előterjesztvén a vádat, mint nyilvános Isten káromlónak, fejét követelte. Szentpáli azzal védekezett, hogy ő semmit sem szóllott az Ur Jézus Krisztus méltósága ellen, mert azzal, hogy a szent irás szavai szerint igaz embernek monda, sem istenségét sem isteni hatalmát nem tagadta. Sőt épenséggel ezt akarta, a maga hitvallása szerint bebizonyítani, de a fejedelem nem várta meg a disputatió végét és nem adott helyet mentségének. Az unitárius vallást az ország már befogadta és ő is csak azt hiszi a Krisztus felől, a mit az unitárius atyafiak általában hisznek és vallanak. Sohasem mondta azt, hogy a Krisztust nem kell invocálni, és igaz emberi voltát állítván, azt a kifejezést, hogy „csak olyan

" nem használta, hanem „

ember Jézus Krisztusnak

" mondotta. Máskülönben gondolatait és szavainak értelmét ő van hivatva megmagyarázni, - távol állott tőlle az istenkáromlás szándéka. Kise rabulistikus, mindazáltal okos és meggyőző beszédjére a felperes prókátora röviden csak ezzel válaszolt: „Mostan nincsen az a kérdésben, hogy micsoda ratiókkal disputáltál és mit vallasz

, hanem csak az, hogy mondtad e azokat az szókat? mert nem kellett volna absolute és directe hasonlítani magadhoz a Krisztust

" Annak utánna a bizonyítási eljárás elrendelését kérte, a mit a bíróság el is rendelt. De a nagy érdekű pörnek, melyhez hasonló talán csak az Erdélyben kegyetlenül üldözött szombatosok történetében fordul elő, befejezését nem ösmerjük. A jegyzőkönyvekben többé nincsen nyoma és valószínű, hogy nem is hoztak ítéletet benne. Annyi bizonyos, hogy Szentpáli István sem a fejét sem a jószágát nem vesztette el, hanem ezután még sokáig élt bűneikül és Rákóczi György halála után az öreg fejedelem asszony is nagy becsületben tartotta, mint bonorum directorát

. De aligha nem kilépett a szentháromságtagadók gyülekezetéből, mert gyermekei már reformátusok voltak. Máskülönben Lorántffi Zsuzsanna sem szívelte volna. 187