Levéltári Szemle, 32. (1982)

Levéltári Szemle, 32. (1982) 2–3. szám - ADATTÁR - Mezey Barna: II. Rákóczi Ferenc rehabilitációja 1906-ban / 423–433. o.

szállították a megyei bandériumokat a díszőrséghez. Amikor az országba érkeztek a hamvak, minden vasút öt percre megállt, országszerte kongtak a harangok, a budapesti ünnepségeken a képviselők álltak sorfalat és díszőrséget, a kassai temetési szertartáshoz az egész Képviselőház kivonult.

45 A miniszterelnökség iratai közül csak 1906-ban 162 darab, igaz kevéssé jelentős okmány foglalkozott az üggyel. Csupán viszonyításképpen érdemes idézni egy másik számot: ugyanekkor munkáskérdéseket tárgyaló anyag mindössze 18 darab iratot foglalt magában, ebből is öt a munkásszervezkedések elleni fellépés módozatait tárgyalta.

46 Tudományos értékű irat, intézkedés alig található: néhány, a Franciaországban eddig őrzött történeti értékű iratok átadásáról. 6. Minthogy a korszak társadalmi-politikai csoportosulásainak alapját elsősorban a kiegyezési rendszer elfogadása vagy elutasítása képezte,

47 így alakult a rehabilitációval kapcsolatos állásfoglalások köre is. Többnyire ezt tükrözte a sajtó is, melyben a kormánypárti és nacionalista lapok dicshimnuszáradatától finoman elkülönülve jelentkezett néhány ellenzéki újság, markánsabb vonásokkal a nemzetiségi és munkássajtó. A hivatalos, kormánypárti lapok természetesen éltették a király és a kabinet közötti jó kapcsolat zálogaként megjelenő törvényt. „Értsük meg, hogy ez az üzenet (ti. a királyé) nemcsak engesztelés a múltért, hanem kötelezvény is a jövőre ... a magyar kormány a nevezetes napokat felhasználja, hogy megmutassa mely utakon kell járni a hazáért és királyért." A lapok romantikus nacionalizmussal üdvözölték Rákóczit és Wekerlét: „A kuruc ősöknek hamvait befogadja a hazai föld, mely fölé, mint örökkévaló mauzóleumot, fölépítjük a független Magyarországot."

48 Az ellenzék — lettlégyen radikális vagy konzervatív - a dicséret és szemrehányás között ingadozott. Ingadozott az egyre jellemzőbbé és általánosabbá váló nacionalizmus szülte örvendezés és a kormánypolitikával, Béccsel szembenállásból eredő ellenkezés között. Sajtója hálálkodott a királyi kéznek, mely „kiemelte fejedelmi társának haló porait" , a kormány kötelességének, s nem érdemének tartotta a rehabilitációt, s támadta a rendezvények lebonyolítóit.

49 Ki jobbról, ki balról. Egyik lap kifogásolta a kormány és szerveinek tartózkodó magatartását, keveselte az „elégtételt", hiányolta a hivatalos személyiségek, a király képviseletét,

50 máskor a kormány félelmét a „tüntetésektől".

51 Más orgánumok a hadvezetést támadva már Bécs ellen hadakoztak: „Nemzeti ünnepünk örömében nem vettük észre, hogy egyre gyülekeznek Bécs felől a fellegek ... a katonai diktatúra ... a katonai státusz ridegen elszigetelni akarja a nemzettől"

52 már ti., hogy a kassai ünnepségekkel kapcsolatban a kassai hadtestparancsnok csak a bujdosók leszármazottainak engedélyezte az ünnepségeken való részvételt a hadsereg állományából.

53 Mindenesetre a polgári hírlapok nem győzték bizonygatni, hogy Rákóczinak nem az uralkodóval volt problémája, hanem a Kinshyekkel, Spaunokkal, mint ahogyan a nemzetnek sem a királlyal (Ferenc Józseffel), hanem a Bachokkal, Metternichekkel,

54 ... az eb hűségét nem ismerjük, de emberi, férfiúi hűséget másutt nem találni nagyobbat. Ha százszor visszautasították hűségünket, mindig újból felkínáljuk, csak nem szabadságunk, nemzeti létünk."

55 A kormány is sokat profitált a sajtóhadjáratból, hiszen a kommentátorok szerint a rehabilitációt csak olyan kormány „vívhatta ki", mely iránt „nagy a bizalom".

56 s bizonyára kemény feladat volt, hiszen „azon uralkodóház tagjának jóváhagyását kellett számára kieszközölnie, amely Rákóczit lázadónak, trónját veszélyeztető forradalmárnak tekintette."

57 429