Levéltári Szemle, 32. (1982)

Levéltári Szemle, 32. (1982) 1. szám - A LEVÉLTÁRI MUNKA KÉRDÉSEI - Lakos János: A falutörténetírás forrásai és módszere: kiállítás a Váci Fióklevéltárban / 39–41. o.

Lakos János A FALUTÖRTÉNEIÍRÁS FORRÁSAI ÉS MÖDSZERE Kiállítás a Váci Fiók levéltárban A Pest megyei Levéltár - a Megyei Tanács művelődésügyi osztályával, a Hazafias Nép­front Pest megyei Bizottságával és a Megyei Művelődési Központtal közösen — már más­fél évtizede évente megrendezi krónikaíró és helytörténeti pályázatát a nemhivatásos helytörténészek, krónikaírók számára. A pályázat rendszeres résztvevőinek továbbképzése az utóbbi években nyert megoldást azzal, hogy a fent felsorolt szervek és intézmények munkaterv szerint tanfolyamokat, 1981-től pedig honismereti akadémiát szerveztek. Ilyen továbbképző előadásra került sor 1981. április 28-án a Váci Fióklevéltárban. Az elő­adást Lakatos Ernő, a Pest megyei Levéltár igazgatója tartotta a Pest megyei helytörténeti kutatómunka aktuális módszertani kérdéseiről. Ebből az alkalomból állította össze ,,Hogyan írjam meg falum történetét?" című kiállítását a Váci Levéltár munkatársi kollektívája. A kiállítás célja az volt, hogy a rendelkezésre álló 40 tárlónyi felületen vázlatosan át­tekintse egy Pest megyei falutörténet forrásfeltárási és feldolgozási munkáit a bibliográfiai és módszertani tájékozódástól kezdve a feldolgozások, források korszakonkénti bemutatá­sán át a kézirat összeállításáig, a nyomdai teendőkig. Úgy gondoltuk, hogy a szemléltető megjelenítés módszerével jelentősen fokozhatjuk azt a hatást, amelyet a módszertani publikációk és előadások gyakorolnak a helytörténeti mozgalom részvevőire, az alapvető cél, az „amatőr" helytörténészek által készítendő községtörténetek tudományos és eszmei-ideológiai színvonalának emelése érdekében. A kiállítás megtervezése és berendezése során felhasználtuk az eddig megjelent mód­szertani munkákból, községtörténetekből nyert, valamint a levéltári anyag rendezése, feltárása közben szerzett ismereteket, tapasztalatokat. Igyekeztünk olyan anyagot fel­vonultatni, amely szemlélteti a források sokszínűségét, ugyanakkor öntevékeny további tájékozódásra, is inspirál. Bár a kiállított források Pest megyei vonatkozásúak voltak, a kézikönyvek, valamint a jellemző forrástípusok és a belőlük nyerhető adatok általános érvénye lehetővé tette, hogy a kiállítás módszertanilag országosan szolgálja a helytörténeti mozgalom érdekeit. Fontosnak tartottuk, hogy az állami levéltárakban őrzött iratanyagokon túl az egyházi levéltárakban levő gazdag és nélkülözhetetlen forrástípusokat is bemutassuk. Ezt — irat­kölcsönzés révén - a Váci r. k. Püspökség és a Veresegyházi r. k. Egyházközség segítsége tette lehetővé. A közvetlenebb hatás érdekében úgy döntöttünk, hogy valamennyi kiad­ványt és forrást eredetiben mutatunk be. A kiállítást - a kutató és feldolgozó munka menetének megfelelően — a következő három nagyobb részre tagoltuk: 1. témafelvetés, forrás és módszertani tájékozódás, 2. a feldolgozások és források korszakonkénti áttekintése, 3. a kézirat és a kiadvány elkészítése. A kiállítás végén 4. részként adtunk ízelítőt az utóbbi két évtized Pest megyei helytörténeti kiadvány terméséből. 39

Next

/
Thumbnails
Contents