Levéltári Szemle, 32. (1982)

Levéltári Szemle, 32. (1982) 2–3. szám - Dóka Klára: A kultúrmérnöki hivatalok iratainak forrásértéke / 299–313. o.

Az iratok között három nagy egységet lehet megkülönböztetni: a) ügyviteli iratok A zömmel sorszámos rendszerben kezelt iratok közé a működéssel kapcsolatos jelentések, kimutatások, személyzeti ügyek, a társulatok beszámolói, pénzügyi tervei, közgyűléseinek és választmányi üléseinek jegyzőkönyvei kerültek. Több esetben előfordult, hogy ezeket az iratokat tárgyi csoportosításban, a létesítményekre vonatkozó iratok között őrizték. b) tervek A kultúrmérnöki hivatalok terveit csak kivételes esetekben — terjedelmi okból választották szét az iratoktól. A külön kezelt tervek rendszerint társulatok számára készültek, vagy öntözési, lecsapolási tervek voltak. Egy részüket nem a hivatalok műszaki alkalmazottjai, hanem a vízmesterek készítették. c) létesítményekkel kapcsolatos (engedélyezési) tervek és iratok Mint említettük, a kultúrmérnöki hivatalok fontos szerepet kaptak a vízjogi engedélyek megadásánál. Ilyen eljárásokra 1885-től került sor, amikor a vízjogi törvény olymódon teremtett rendet az egyes vízhasználatok között, hogy valamennyi létesítményhez engedély megszerzését írta elő. Ennek megadásáért a tulajdonos a törvényhatósági jogú városokban a polgármesterhez, másutt az alispánhoz fordult. A kérelemhez mellékelte a szakértő által elkészített terveket, meghatározta a munka célját, az építmény helyét, a szükséges vízmennyiséget. A benyújtott kérelmet a törvényhatóság a hajózható folyókkal kapcsolatos létesítményeknél az illetékes folyammérnöki hivatalhoz, minden más esetben a kultúrmérnöki hivatalhoz továbbította. Ha a formai kellélek megfeleltek, a tervet 30 napra közszemlére tették, majd helyszíni tárgyalásra került sor, amelyen a kultúrmérnöki hivatal képviselője és a törvényhatóság megbízottja is részt vett. A tárgyalást követően a kultúrmérnöki hivatal megtette észrevételeit, egyetértés esetén pedig elkészítette az engedély-okiratot, amelyet bizonyos határidő eltelte után a kérelmezőnek megküldték. Az engedélyokirat tartalmazta a vízrendezések esetében a szabályozott patak hosszát, a szelvények méreteit, az érdekelt terület nagyságát, a munkához szükséges pénz mennyiségét, és annak megoszlását az érdekeltek között. Lecsapolás alkalmával — ezen túlmenően — leírták a csatornák vonalvezetését, a szükséges zsilipek, átereszek méreteit, a kiszárításra kerülő területeket. Az öntözési engedélyeknél meghatározták a szükséges vízmennyiséget, az öntözött területek nagyságát, a vízkivétel és vízelvezetés módját, az öntözési időt, a vízellátási engedélyeknél a kutak mélységét, vízhozamát, a csatornahálózat és tárolóberendezések méreteit, a malmoknál pedig a duzzasztási magasságot és a hajtóművek méreteit. A kultúrmérnöki iratanyagban az engedélyokiratok bírnak elsődlegesen forrásértékkel. Ezekből 3 példány készült, a tulajdonos, a kultúrmérnöki és az alispáni hivatal számára. Az okiratban megjelölték a határidőt, amikorra az építkezést be kellett fejezni. Ezt követően felülvizsgálatra került sor, majd az építmény felett az ellenőrzést a községekben a szolgabíró, rendezett tanácsú városokban a polgármester, törvényhatósági jogú városok300