Levéltári Szemle, 32. (1982)

Levéltári Szemle, 32. (1982) 1. szám - LEVÉLTÁRTÖRTÉNET - Ladányi Sándor: Hozzászólás Ivanyos Lajos tanulmányához / 169–171. o.

Ladányi Sándor HOZZÁSZÓLÁS IVANYOS LAJOS TANULMÁNYÁHOZ Az egyházi levéltárak ügye szorosan kapcsolódik az egész magyar levéltárügyhöz. Különösen igaz ez a református egyház területén. A magyar református egyház szakemberei az elmúlt több, mint egy évszázad alatt hatékonyan munkálkodtak a magyar levéltárügy fejlesztésében. Elég, ha itt csupán néhány adatra utalunk: id. Révész Imre debreceni lelkész és egyházkerületi levéltáros 1868-ban adta ki „A levéltárak megóvásáról és rendezéséről, különös tekintettel a magyar protestáns egyházi levéltárakra" című művét, amely az első magyar önálló levéltári kiadvány. A Magyarországi Református Egyház a későbbiekben is nagy gondot fordított történeti múltja dokumentumainak megőrzésére, — s ha a gyakorlatban nem is mindig sikerült minden úgy, amint azt szakemberei elgondolták, s felső vezetése támogatta, nem a jószándék hiánya miatt történt. Az Egyetemes Konvent — igen gondos előkészítés után, amely ifj. Révész Imre püspök, egyháztörténész profeszszor szorgalmazott és irányított, - 1938. július 1-i hatállyal léptette életbe levéltári szabályzatát, majd két esztendővel később 1940. július 1-i hatállyal az előbbinek függelékeként a másolási és kutatási szabályzatot. Ezek alapján dr. Szabó István professzorral, a Magyar Országos Levéltár tudós levéltárnokával 1941-re elkészítteti a „Levéltári útmutató"-t, mint a református egyház levéltári szabályrendeletét. Ezt a munkát hosszú ideig a világi levéltárosok is, mint a levéltári alapismeretek remek összefoglalását nyújtó kézikönyvet használták. Amikor a Magyar Népköztársaság vezetői, mindjárt a felszabadulást követő években felismerték a levéltárakban őrzött iratanyag gazdag történeti forrásértékét, amelynek biztonságos őrzése, korszerű és szakszerű kezelése fontos kultúrpolitikai és egyben gazdasági érdek is, magasszintű jogszabályokat alkottak a levéltári anyag védelméről és a levéltárakról. Ezen jogszabályok hatálya kiterjedt valamennyi magyarországi egyház és hitfelekezet tulajdonában levő levéltári anyag védelmére is, mivel azokat a magyar történet, különösen is a magyar művelődéstörténet (s benne a magyar egyháztörténet) értékes forrásanyagának tekintette. A magyar levéltárügyet alapjaiban újjászervező 1950. évi 29-es számú törvényerejű rendelet a Magyarországi Református Egyház levéltári intézményeinek szakszerű működését jóváhagyta, elismerte, s ennek jeléül, a tulajdonjog érintetlenül hagyása mellett, az egyházkerületek levéltárait (a más felekezetű, hasonló szintű levéltárakkal egyetemben) nemzeti érdekű magán levéltárakká nyilvánította, majd az 1969. évi 27. számú törvényerejű rendelet, valamint az ennek végrehajtásáról intézkedő 30/1969. (IX. 2.) számú kormányrendelet alapján ezen intézmények szaklevéltárakként működnek. Az előzmények után egyáltalán nem tekinthető véletlennek, hogy az egyházi levéltárak közül „A Magyarországi Református Egyház levéltári anyagának fondjegyzéke" készült el elsőnek és jelent meg 1976-ban. Ezek után nem szükséges hangsúlyoznunk, hogy a református levéltárügy első századai történetének témául választása nemcsak az egyházi, hanem az egész magyar levéltárügy 169