Levéltári Szemle, 32. (1982)

Levéltári Szemle, 32. (1982) 1. szám - FIGYELŐ - Barta László: Hungaricagyűjtésen Spanyolországban, 1981 / 131–136. o.

Az eredetileg kutatni szándékozott jezsuita iratokat így nem volt időm megnézni, a róluk készült kevés cédula nem jelzett hungaricát. Mutatójuk átvizsgálását Madridba való visszatérésem utánra hagytam. Megjegyzem, hogy ebben a levéltárban igénybe kell venni az igazgatónő segítségét, mert a kezelők ragaszkodnak a szabályhoz: naponta csak öt (!) kéziratot hajlandók előhozni. A fontosabb az, hogy az iratanyag nem tagozódik a mi fogalmaink szerinti fondokra. A kéziratokat valaha — a tartalmuktól függetlenül kötetekbe vagy csomókba foglalták, ezeket betű- és számjelekkel látták el. Sőt néhány éve az egész anyagot újraszámozták, így Pap Gáborné jelzetei ma már nem érvényesek. Az általa feltárt hungaricákat azonban így is meg lehet találni. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy ez a levéltár a Calle de León 21. szám alatt van, nem pedig a Calle de Diego de León 21. szám alatt. Ez a tévedésem egy napi kutatástól fosztott meg. 1981. szeptember 8-án Santiago de Compostela-ba repültem. Dr. Eiras Roel professzor telefonon azt mondta, hogy a katedrális levéltárában (Archivo de la Catedral) külön együttesben Őrzik a középkori magyar bűnbánó zarándokok iratait. Feltevésemet így bizonyítva láttam, és azonnal az egyetemre siettem, de dr. Eiras Roelt nem találtam ott. Innen a katedrálisba mentem, de ott azt mondták, hogy reggel jöjjek. Reggel ismét próbálkoztam, de közölték velem, hogy a levéltáros atya szabadságon van, Ő az egyetlen levéltáros, a kulcsokat magával vitte, keressem minden nap. Másnap délelőtt, mivel a levéltáros még nem jött meg, elmentem a püspöki levéltárba is (Archivo y Biblioteca Diocesano), de ott délután 5-re hívtak vissza. El is mentem, meg is találtam a hatalmas épület útvesztőiben, ám az ajtajára az volt kiírva, hogy hétfőn és pénteken van nyitva, de fenntartják a jogot, hogy akkor is zárva tartsanak. Innen az egyetemre mentem, ott végre megtaláltam az egyetemi levéltár igazgatónőjét. Ő meghallgatta panaszaimat, együttérzett velem, de közölte, hogy levéltárában (Archivo Histórico de la Universidad) csak az egyetem és néhány templom iratait őrzik, ezek közt nincs minket érdeklő irat. Dr. Eiras Roel most sem volt bent. Az igazgatónő azt is elmondta, hogy a katedrális levéltárosa általában egész évben vakációzik, alig lehet néha megtalálni. Ennek a napnak az eredménytelensége nagyon letört, mert a feltehetőleg szép anyagot nem láthattam, olyan dokumentumokat, amelyeknek a létezését én sejtettem meg. Ráadásul csapdába kerültem, mert Simancasba. szeptember 14-e előtt nem mehettem. A santiagói napok egyformán - ha nem is unalmasan, de eredménytelenül — teltek: reggel 10-re a katedrálisba, ott egy kedves kanonok mosolyogva közli, hogy a levéltáros atya még mindig nem jött meg, talán holnap, 10-re megint legyek ott. Aztán az egyetemre, de dr. Roel eltűnt. Szerencsére Santiagóban értelemesen és szépen el lehet tölteni az időt: a műemlékek és a kedves emberek enyhítették ennek a néhány keserves napnak a szomorúságát. Szeptember 13-án, vasárnap délelőtt egy pap véletlenül megmondta,hogy alevéltáros atya nem is a katedrális papi testületének a tagja, hanem egy másik templom plébánosa. Rögtön odasiettem, s mivel még mindig nem tért vissza, egy levelet hagytam neki. Ebben megadtam összes spanyolországi és magyarországi címemet, mellékeltem ajánlóleveleimet a pannonhalmi főapáttól, a váci egyházmegye segédpüspökétől és az Országos Katolikus Közgyűjteményi Központ igazgatójától, megkértem, hogy levélben tájékoztasson levéltárának magyar vonatkozású anyagáról. Azóta sem válaszolt. Mindezt azért részletezem, hogy egyrészt megóvjam a hasonló kudarcoktól azt a levéltárost, aki esetleg vállalkozik egy Santiago de Compostela-i útra, másrészt hogy javasoljam: a kutatás idejére nézve előre és pontosan meg kell állapodnia a levéltáros atyával. 132